A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)
SZALONTAI Csaba: Avar kori lelőhelyek és leletek Mindszentről
soványított, durva felületű, kézzel formált cserepeket találtunk A durva kivitelű edénytöredékek között volt két vörös színű, amelyek felületén négyzet alakú bepecsételt minta látható (10. kép 1). A lelőhelyen a késő avar leletek mellett Árpád-kori és bronzkori kerámiatöredékeket is találtunk. 3. A 10. lelőhelytől nyugatra, attól mintegy 30-50 méterre helyezkedett el egy másik É-D irányú dombháton. A cserepek között főleg kézzel formált, homokkal és kaviccsal soványított, szürkére és barnára égett, durva oldaltöredékekeket találtunk. Ezek keltezését megkönnyíti egy kézzel formált edény oldaltöredéke, melyen párhuzamos vonalkötegek között hullámvonaldísz látható (10. kép 2). 4. A város déli határa mentén, a Mártélyra vezető országút nyugati oldalán fekvő Fűztelep körül nagy kiterjedésű település nyomait találtuk meg. Elsősorban szarmata és bronzkori cserepeket találtunk, de néhány hullámvonaldíszes töredék az avarokhoz köthető. 5. A várostól északra, a KurcaoIdáiban, a Barna I. és a Nagy-tanya egykori helyén helyezkedik el a lelőhely. Azon a ponton feksznc, ahol a Kurcának a szabályozás előtti tiszai torkolata volt A Kurca bal partján emelkedő, mintegy 2 méter magas partvonalon É-D irányban helyezkedik el, kb. 150-200x100 méteres területen. Az őskori leletek mellett néhány, kézzel formált, avar kori edénytöredéket is találtunk. 6. A Kurca bal parti, 3 méter magas partvonalán fekszik a lelőhely, mintegy 250x150 méteres területen. Közepes, egyenletes sűrűségű lelőhelyen késő bronzkori és Árpád-kori cserepeket és állati, illetve emberi csontokat és egy csontból készült bogozót is találtunk (10. kép 5). 7. A szegvári országút keleti oldalán, közvetlenül a mindszent-szegvári határ mellett, egy enyhe partos oldalban, É-D irányú, mintegy 200x80 méteres kiterjedésű telepet találtunk. A területen homokkal és zúzalékkal soványított, kézzel formált, barna és sötétbarnafazekak oldal- és ívelt nyaktöredékeit, és egy bikónikus, hullámvonaldíszes orsógombot találtunk (10. kép 34). A lelőhely a késő avar korra tehető. ÖSSZEFOGLALÁS' A részletes sírleírások és sírrajzok.hiányában a temetkezési szokások nem ismertek előttünk. A sírok mélysége általában 80-100 cm között volt, tájolásuk általában ÉNy-DK. A tojásmelléklet hitvilágban gyökerező szokása meglehetősen gyakori az avar kor kései szakaszában. A napjainkban feltárt temetők nagy többségében megtalálhatjuk ezt, és feltehetően a századelő nagy ásatásain csak a megfigyelések hiányossága miatt nem jegyezték fel ezeket. Ugyanakkor a több tucatnyi tojásmellékletes sír közül egyetlenegyben sem találtak még karcolt díszü tojásokat. Pedig a hétköznapok és a kultuszok számára is oly fontos tojás nyilvánvalóan nem maradhatot ki a díszítőművészet tárgyai közül. Minden valószínűség szerint, a jó megfigyelés mellett, a körülmények szerencsés összhangja is hozzájárult ennek a ritka leletnek az előkerüléséhez. A temetkezési szokások között biztos adatunk van a vasalt koporsó használatára. A 16. sírból a késő avar korban általános ácskapocs alakú koporsóvasalások kerültek elő. Leletanyag A Bozó-tanyán feltárt 14. sír bronzlemezből kivágott, poncolt felületű övgarnitúrája a temető legkorábbi időszakába tartozik. A négyzet alakú, oldalukon félköríves kivágással díszített öweretek megjelenése a késő avar kori, öntött bronz garnitúrák kialakulásának elejére (SSA I.) tehető (ZÁBOJNÍK 1991, Abb. 1; KOVRIG 1963, 128). 79 Az 5. sír hullámvo78 Mint a századimk első évtizedeiben feltárt lelőhelyek többségének a mindszentieknek is csak hiányosan maradtak fenn az ásatási dokumentációi. Pedig a megmaradt darabok mindenképpen arra utalnak hogy a kor viszonyainak megfelelő módon készítették el a feljegyzéseket. Sajnos azonban az évek során a dokumentáció vagy megsemmisült, vagy pedig úgy elkeveredett, hogy azonosítása szinte lehetetlen. Ennek következtében, a kialakuló kép csakis részleteiben utalhat arra, amit optimális körülmények között, egy többé-kevésbé feltárt temető elemzése adfiat. Nehezíti a helyzetünket, hogy a hiányos dokumentáció mellett a régészeti leletanyag is nagymértékben keveredett. Ez annak a következménye, hogy az 50-es évekig leltározatlan volt az anyag így olyan mértékű keveredési lehetőségnek volt kitéve, amelyet a leltározás során csakis a nagytömegű szórvány fogalmátutk bevezetésével tudtak némiképpen ellensúlyozni. Ezzel megszűnt annak lehetősége, fiogy a temetőt egészként vizsgáljuk a leletegyütteseket elemezzük Azonban a leletanyag és a rendelkezésünkre álló információk közzététele nem hiábavaló. Jellemző erre az állapotra, hogy amikor az 50-es években Csallány Dezső gyakorlatilag teljesen feldolgozta a szentesi múzeum avar törzsanyagát, a Szentes környékén feltárt avar temetők leletei közül 66 gépelt oldalt tett la azoknak a száma, amelyeknek a lelőhelye nem volt kideríthető. A keveredett leletekről sok esetben a legtöbb információt az nyújűiatta Csallánynak, hogy egy adott tárgy milyen dátummal ellátott napilapba volt becsomagolva. 79 Párhuzamai: Abony 33. sír (a lemezes véretekkel díszített övet öntött bronz, címerpajzs alakú csat zárja —ÉBER 1902, 245), Alattyán