A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

LENGYEL András: „Voltam Szegeden is újságíró”. Thury Zoltán és Szeged

irodalom és a színpad szabadságára, annál sértőbb és visszatetszőbb, mert ezt az egy szabadságot eddig a katonai felfogás sem merte, tán nem is akarta ostromolni tiltó rendeletekkel." A Napló cikke, amely hosszan érvel a darab mellett, illetve a katonai vezetés döntése ellen, már a darab körül kialakult kultúrharc dokumentuma. Az ütközés, mint általában, most is a társadalomkritikai beállítottság és a hadsereg tekintélyének vélelmezett megsértése miatt jött létre. A rendelet, mint a Napló cikkéből kiderül, a temesvári hadtestparancsnokságról érkezett, s a Szegeden állomásozó honvédségi és „közös" ezredek számára volt parancs. Az ezredesek, ti. a helyi honvédségi és közös ezredek parancsnokai „ma" (azaz valójában 21-én) délelőtt olvasták föl „a tisztikar és az önkéntesek előtt", de a legénységi állományra vonatkozó rész itt nem hangzott el. A legénységet napiparancsban igazították el. A katonáknak a darabtól való eltiltása alighanem kontraproduktiv volt: ahogy a Napló jelezte is, a tiltás éppen hogy fokozta a közönségérdeklődést. S ez a jelek szerint a színházi vezetést is megerősítette döntésében. Ez a 22-i cikk, zárásként, már az bemutató új időpontját is közölte: „a »Katonák«-nak e hétről lemaradt bemutató előadását a jövő héten, szerdán [azaz: 25-énl megtartja a szegedi színtársulat." A vitába, amelyet a főváros lapok reflexiói fölerősítettek, a kormánypárti helyi lap, a Szegedi Hiradó is bekapcsolódott. S hogy mentse a menthetőt, a hadsereg tekintélyvesztését, interjút kért és kapott Pacor Vilmos tábornok térparancsnoktól. A tábornok nyilatkozata részben megerősítette, részben korrigálta a „nyilvánosságra került információkat. Megerősítette, hogy csakugyan kaptak Temesvárról utasítást, de az szerinte csak a katonazenekarra vonatkozott, mondván a zenekar soha sem vehet részt olyan rendezvényeken, ahol a hadseregről „megvetőleg" esik szó. A tisztikarnak a darabtól való eltiltását azonban tagadta: „Arról szó sincs, hogy a tisztikart felsőbb presszió visszatartaná a Katonák előadásain való megjelenéstől." Ám magyarázata inkább megerősíti az információkat, s nevetségessé teszi a nyilatkozót: „Igaz ugyan, hogy a szegedi helyőrség tisztikara is távol fog maradni e darab előadásaitól, de ez a tisztikar önkéntes elhatározásának az eredménye, és a felsőbb presszió hangoztatása nem egyéb üres koholmánynál." Az ilyesféle „önkéntes" elhatározás hitele fölöttébb kétséges; az állítás logikailag is ellentmondásos. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy a maga óvatos, mértéktartó módján még a kormánypárti lap is óvást emelt az intézkedés ellen: „Tartozó kötelességünk [...1 megemlíteni, hogy a hadtestparancsnokságot rosszul informálhatták azok, akik úgy vélekednek, hogy a Katonák »megvetőleg« tárgyalja a tisztek belügyeit. Erről szó sincs a darabban, sőt inkább arról van szó, hogy a katonák sorsán javítani kell. Ez ellen pedig csak nem lehet kifogása a katonaságnak?" S érdekes, hogy a Szegedi Hiradó január 24-i száma, egy nappal a bemutató előtt, visszatért a darab ügyére

6' A cikk tárgyias, a maga nemében jó írás, megvédte a darabot, s kármentést végzett. Mindjárt a fölütése tanulságos: „A túlzásig vitt óvatoskodás annyi, de annyi reklámot csinál a Thury Zoltán »Katonák« c. 66 A „Katonák" és a katonaság. Szegedi Hiradó [a továbbiakban SzH], 1899. jan. 23. 67 Még egyszer a „Katonák". A rendező kékplajbásza. SzH, 1899. jan. 24. 5. 97