A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

LENGYEL András: „Voltam Szegeden is újságíró”. Thury Zoltán és Szeged

detett, például a Szegedi Naplóban is. Ezekből tudható, hogy „a régi jó hírnévnek örvendő Hétválasztó Szálloda 15 újonnan berendezett vendégszobával a legolcsóbb árakon áll a t. vendégközönség rendelkezésére". A korabeli, a modernizáló Szegedről akkor még ki nem veszett szokás szerint „a kocsival [ti. lovaskocsival] utazóknak [...] tiszta kocsiszálló és istálló" is dukált. Thury számára persze a pluszszolgáltatásnál fontosabb volt a két alapfunkció, az étterem és a kávéház. Az ,,[é]tteremben — mint Báveschitz hirdette — kitűnő magyar konyha, jó borok, mindennap villás reggeli és friss csapolású sör kapható; étkezésre havonkénti előfizetés is elfogadtatik." A szálloda kávéháza „a mai kor követelményeinek megfelelő szórakoztató eszközökkel ellátva, a legjobb kávéházi italokkal szolgál a n.é. közönségnek; hol is a hírlapirodalom legújabb termékei folyton találhatók."

1

2 Törzshelyéről Thury egy egyhasábos, színes írásában 1891. decemberében hangulatos helyszínrajzot is adott. Ebben A mi perselyünk című írásában olvashatjuk: „A Hétválasztó fejedelemhez címzett büszke vendéglőben az étterem kellős közepén egy nagy tömött lábú asztal fekszik végig. Le van terítve szép fehér abrosszal s rendes körülmények között hat terítéket hordoz hátán. Ez a mi asztalunk. Hogy kik vagyunk az a mi? Hát törzsvendégek, akik az idők viharait, a bor árának föl és lemászkálását, kontók, számlák fenyegető rémeit bátran, merészen leküzdve ott maradtunk a mellett az asztal mellett, jó vagy rosszkedvünkben egyaránt s ott is maradunk, míg csak valamelyikünket ki nem ragadja közülünk a halál — vagy a házasélet. Ez az asztal szent előttünk — s nem leszünk hűtlenek 1 q hozzá." Az asztaltársaságról közelebbieket is megtudunk: „A hat teríték következőleg oszlik föl: egyiknek egy prókátor a gazdája, a másiknak egy üzleti zseni, aki valaha boheme volt és visszavágyik a régi társaságba, a harmadik mellett a nagy Mór uralkodik: kések, villák és megmérhetetlen nagy adag borjúszeletek fölött — a negyedik terítéknek jelenleg nincs gazdája, az ötödik és hatodik mellé két újságíró telepedik le naponkint kétszer. Az egyik én vagyok. Az étvágyunk ellen nincs semmi kifogásunk — s jó kedvünk pedig csak néha-néha hagy el a hónap utolsó napjaiban. Különben gyönyörűen megférünk egymás mellett s rosszul esik az egész társaságnak az ebéd, ha valaki hiányzik közülünk." 1

4 A két újságíró másika, Juhász Antal

1

5 szerint, Tömörkény István volt. Az életkor, az írói ambíció és a közös laphoz kerülés elegendően magyarázza ezt. A szegedi időszakban Thury legjobb, legközelebbi embere egyikeként is, mint utóbb is érzékelhető, Tömörkény volt. Az a történet pedig, amelyet A mi perselyünk elbeszél (hogy tudniillik a németül megszólalókat és a szójátékok művelőit „megadóztatják": a bűnösnek egy krajcárt kell a malacperselybe dobnia) hangulatilag is jellemző rájuk. Ennél is fontosabb azonban, hogy a két újságíróskodó fiatal író, életük egy sok mindent meghatározó időszakában egymás közelségében, egymásra valamiképpen hatva dolgoztak. A valóság írói földolgozásában így, szükségképpen volt közöttük személyes érintkezési pont. 12 Pl. SzN, 1891. szept. 27. 11. 13 THURY Zoltán: A mi perselyünk. SzN, 1891. dec. 17. 4. 14 Uo. 15 JUHÁSZ 1962. 26skk. 76