A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
ZOMBORI István: Glattfelder püspök és a Csanádi püspökség Szegedre költözése (1918-1923)
hanem pöröllyel és dinamittal dolgoznak. De nyilvánvaló lesz, hogy Krisztus anyaszentegyházán nemcsak földi hatalmasok, nemcsak történelmi alakulatok, de a pokol kapui sem vehetnek erőt!" 2 8 Mai kifejezéssel élve azt mondhatnánk, hogy ez a búcsúlevél „kiverte a biztosítékot" a román közvéleményben. Rendkívüli sajtóhadjárat indult nemcsak Temesváron, hanem Bukarestben is a püspök ellen, államellenes izgatással, irredentista-soviniszta bujtogatással vádolták. Azt hangoztatták, hogy Glattfelder ezzel a körlevéllel valójában a magyar nagypolitika képviseletében lépett föl. Követelték a püspök azonnali letartóztatását és a legszigorúbb törvényekkel való föllépést ellene. Az 1923. március 11-én nyilvánosságra hozott búcsú-pásztorlevél politikai következményei az ezt követő napokban, hetekben szinte egész Romániát megmozgatták. Ténylegesen nem került sor Glattfelder bántalmazására, vagy letartóztatására, és arra sem, amelyet a lapok több forrásra hivatkozva közzétettek, miszerint házkutatást tartottak nála a püspökségen. Kétségtelen azonban, hogy a temesvári hatóság március 23-án átadott a püspök részére egy végzést, amely közölte vele, hogy 48 órán belül el kell hagynia Romániát. 2 9 Glattfelder püspök számára ezután már valóban nem volt más lehetőség, mint az, hogy papjaitól búcsút vegyen. A korabeli beszámolók szerint 200 összegyűlt papjától búcsúzott a püspök. 3 0 Apostoli kormányzóvá püspökségének kanonokját Pacha Ágostont nevezte ki, és őrá bízta a temesvári székhelyű apostoli kormányzóság irányítását. A püspök még március 24-én részletes utasításokat adott Pacha Ágoston apostoli kormányzónak arra nézve, hogy müyen feladatokra mennyi pénzt hagy itt. Külön szólt a konopi püspöki birtokról. 3 1 Maga Glattfelder a friss élmények hatása alatt az alábbi módon számolt be a történésekről. A püspöki levéltárban őrzött autográf kézirat Klebelsberg miniszternek szól. Az eredeti bizonyára a VKM irattárába került. Jelzete egyben a keltezése is. 1/923. Bp. III. 27. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Kegyelmes Uram! Már múlt évi december hó közepén, midőn Szegeden szerencsém volt Excellenciáddal találkozni, említettem, hogy a román kormány az Apostoli Szentszéktől az én Romániából való eltávolításomat követeli. Azt a vádat emelte ellenem, hogy románellenes magatartást tanúsítok, magyar irredentizmust támogatok s főleg azt a pásztorlevelemet kifogásolta, melyben a román birtokreformról vallott felfogásomat közöltem papjaimmal és híveimmel. Az Apostoli Szentszéknek ezzel szemben jelentettem, hogy a vádak konkrét dolgot nem tartalmaznak, de hajlandó vagyok mégis eljárásomról illetékes helyen magyarázatot adni, anélkül, hogy elveimet visszavonnám. Erre sor nem került, de közben a román kormány máris megtorló intézkedéseket kezdett életbe lép28 Idézet a Szegedi Új Nemzedék 1923. március 16-iki számából. 29 Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár 1/923. 30 uo. I/M 155. 180