A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

HORVÁTH Csaba: A szociáldemokraták útja a polgári forradalomhoz

szerint a centrum háttérbe szorulásában a szakszervezetek fontos szerepet ját­szottak, mivel Garami pozícióvesztését nagy mértékben a szakszervezeti appa­rátus támogatásának elvesztése okozta, ugyanakkor ez nem jelentett jobboldali fordulatot, és nem eredményezte a politikai küzdelem teljes feladását. 2 6 A jobb­oldali szociáldemokratának tartott Vanczák a párt részéről erőteljes, önálló politi­zálást sürgetett, kongresszusi felszólalásában elutasította az adott körülmények 97 között a polgári pártokkal való együttműködést. A szakszervezetek politikai ak­tivitását mutatja, hogy a májusi rendkívüli kongresszusukon már az állam beavat­kozását követelték a tőkés viszonyok korlátozására. A júniusi nagy sztrájk elleni megtorlás jelentős mértékben a szakszervezeti apparátust célozta meg, több száz bizalmit tartóztattak le, a kormány szervei szakszervezeti lapok betiltásáról dön­töttek. A nyugtalan helyzetben a kormányzati politika részéről felmerült a szakszervezetek elleni nyílt támadás gondolata, melyre bizonyság a kereskedelmi miniszter minisztertanácsi felvetése. 2 8 A nyári sztrájk során alkalmazott kor­mányzati arrogancia a radikális hangulat erősödését eredményezte a szakszerve­zeteken belül is, miközben tartós eredményeket a katasztrófa kapujában már nem érhetett el. 2 9 A szakszervezetek céljainak egy erőteljesebb politikát folytató, a pártszerveze­teket sikeresebben szervező, megerősítő vezetés felelt meg. A szakszervezeti ve­zetők olyan pártvezetést akartak, amely a választójog kérdése mellett a demokra­tikus programot, elsősorban a szervezkedés, gyülekezés jogát erőteljesebben képviseli, erre a Kunfi-féle balszárny (Rónai Zoltán, Böhm Vilmos, stb.) megfele­lőnek tűnt. Az 1918-as év sztrájkjai folyamán a szakszervezeti vezetők ugyan pró­bálták a gazdasági-szociális problémákat előtérbe helyezni, de a kormányzatnak is köszönhetően politikai szerepet vállaltak. A szociális és politikai feszültségek kö­vetkeztében a szakszervezeti apparátus a pártvezetéssel párhuzamosan radikali­zálódott, ezt nem befolyásolja, hogy a későbbiekben a szakszervezeti vezetés on tagjai különböző utakat választottak. A centrum és benne elsősorban Garaminak a háttérbevonulása mögött a szak­szervezeti támogatás megszűnése mellett a politikai mozgalom radikalizálódása állt. A vezetésnek már a januári sztrájk során szembe kellett néznie az érezhetően növekvő radikális közhangulattal. A pártfegyelem megbomlása jelezte a párt veze­tésének, apparátusának, hogy egy elhúzódó problémával kell számolni. Miközben a párt irányadói igyekeztek a radikális közhangulatot a mozgalom céljaival, lehe­26 HAJDÚ: Károlyi, 246. 27 ERÉNYT Tibor -VARGA Lajos-KENDE János: Fél évszázad. A szociáldemokrácia története Magyaror­szágon. 1868-1918. Politikatörténeti Intézet. Bp. 1990. 28 „Kereskedelmi miniszter úr felveti [...] az összes szakszervezetek vezetőit, s rajtuk kívül azokat is, akik ezen állapotok előidézésében részt vettek, sztrájkrendezés címen elfogatni és vizsgálati fog­ságba helyezni." Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 352. irat 29 MMTVD 5. 214-216. 30 Véleményem szerint a hagyományos jobboldali-etikai, revizionista irányzat 1918 folyamán nem szerveződött jelentős, önálló politikai csoporttá, a forradalmi körülmények között kezdeménye­zései nem voltak jelentősek. Az ellenforradalom alatt újjászerveződő párt jobboldali irányváltása a tanácsköztársaság gyakorlatának kritikájából, vereségéből levont politikai következmény volt. 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom