A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.

szoiit szabadelvűnek ítéli meg, mert amíg azzal a jogi személyek tulajdonát képező ingatlanokat az állam minden további nélkül lefoglalhatja, addig a magánosok birtokában lévőket csak azok beleegyezésével. A szerző szerint, ez nem biztosít megfelelő védelmet a műkincsek továbbadása, és esetleges kicsempészése ellen. Helyesnek tartja a lajstromba vett műemlékek revideálhatóságát, és az állam jogát az ásatási területek kisajátítására. A büntetéskor itt már a börtönnel is számolnia kell a törvényt megszegőknek. A törvény hatálya a gyarmatokra is kiterjedt. Báró Forster Gyula: Az új franczia törvény a történelmi emlékek védelméről című tanulmánya ugyanebben az évben jelent meg az Archaeológiai Értesítőben.

115 Ebből megtudhatjuk, hogy Franciaországban az 1887. március 30-án a történelmi emlékek védelméről alkotott törvény nem biztosította eléggé sem az ingatlan, sem az ingó műemlékek fennmaradását. A törvény a magántulajdonban lévő műemlékekre nézve nem nyújtott elég jogalapot. Az egyházak és az állam szétválasztásáról intézkedő 1905. december 9-i törvény 16. és 17. szakasza kimondta az egyházi emlékeknek a műemléki törvény szerint a műemlékek jegyzékébe való pótlólagos beiktatását. Az 1907. január 2-án kelt törvény a hívekre és a lelkészekre bízta a templomok és a berendezési tárgyak megoltalmazását, majd az 1909. július 19-i törvény, az 1887. évi alaptörvényt egészítette ki azzal a rendelkezéssel, hogy a magánosok tulajdonában levő ingók is osztályozhatók a tulajdonos beleegyezésével. Végül Doumergue közoktatási és szépművészeti miniszter 1910. november 11-én nyújtotta be törvényjavaslatát, mellyel nagyobb biztosítékokat kívánt szerezni az ingatlan és az ingó emlékek védelmének. Ez két külön részből áll. Az egyik a történeti vagy művészeti értékkel bíró emlékek és tárgyak fenntartására, a másik a régészetet és az őslénytant érdeklő ásatásokra vonatkozik. Elfogadására három év múlva került sor, és «a történelmi emlékekrol» szóló törvényben 1913. december 13-án hirdették ki Franciaországban. Ennek részletes ismertetését és a régivel való összehasonlítását adja itt Forster. Továbbá szomorúan ír a már nyolc évvel azelőtt beadott magyarországi műemlékvédelmi törvényjavaslatának sikertelenségéről, illetve az osztrák polgári törvénykönyv magyarországi használatának továbbéléséről. A következőképpen fogalmaz: „A mai helyzet jogállamban — szelíd kifejezést használva — tűrhetetlen! Ezt sehol meg nem engednék. A magántulajdonnak, a hazai intézetek sérelmére az osztrák polgári törvénykönyv rendelkezései alapján a kincstár lefoglalta a kincs számba menő leletek egyharmadát. Ausztriában belátták, hogy ez az eljárás tarthatatlan. Megszüntették még 1846-ban az osztrák polg. törvénykönyv erre vonatkozó rendelkezéseit, ellenben Magyarországon azok érvényben maradtak, sőt érvényben vannak az osztrák polgári törvénykönyvnek hatályon helyezése után ma is, holott a kincsre vonatkozó rendelkezések ellen a megyék 1848 előtt folyton tiltakoztak."

116 Hiányosságként említi még, hogy hazánkban kevés azon épületek száma, melyeket műemlékké nyilvánítanak, emellett vitatja az egyház műemlékké nyilvánított ingatlanairól való lemondás folyamatát is. 115 Báró FORSTER Gyula: Az új franczia törvény a történelmi emlékek védelméről = Archaeológiai Értesítő. 1914. Új évfolyam XXXIV. kötet, 247-262. 116 I. m. 260.