A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

LENGYEL András: Egy Tömörkény-kötet kiadástörténetéhez. Vízenjárók és kétkezi munkások (1902)

A kiadás tehát, már ennyiből is látszik, ígéretes, de eleve bizonytalan kimenetelű vállalkozásként indult. A szerkesztőség január 13-án újra nyilvánosság elé állt a tervvel, s folytatta annak részletezését.

4 A Tömörkény István új könyve című, Kiadja a „Szegedi Napló" szerkesztősége alcímű újabb közlemény részben ráerősít a már ismertettekre: „Csütörtöki számimkban jelentettük a Szegedi Napló szerkesztőségének ama határozatát, hogy Tömörkény Istvántól, a lap nagynevű régi munkatársától díszes kötetet ad ki, teljes önzetlenséggel, csak az írónak s az olvasóközönségnek jóvoltát tekintve" — részben már az első fejleményekről számolt be: „A könyvkiadásnak ezen érdekes, új módja, a nagyközönség legszélesebb köreiben érdeklődéssel és tetszéssel találkozott s hogy a kitűnő író érdemeinek ily módon való altruisztikus elösmerése mennyire számot tarthat az egész ország figyelmére, bizonysága az, hogy e hét végén alig jelent meg Magyarországon újság, amely az érdekes irodalmi tervről elismerőleg nem nyilatkozott volna."

5 Az újabb közlemény igazi célja, persze, nyilvánvalóan a megjelenés hírlapi előkészítése volt. Ezúttal már hangsúlyos a közönség vásárlóként, sőt előfizetőként való bevonásának igénye. Hangsúlyozzák, hogy „a vállalkozásnál üzleti szempontok nem jönnek tekintetbe", de azért itt már elismerik: „s ha mégis a közönség erkölcsi és anyagi támogatását kérjük, azt általában a könyvkiadás természete kívánja meg, ami még manapság a magyarországi viszonyok között igen költséges vállalkozás." „Éppen ezért az előfizetési íveket már a jövő héten kibocsátjuk, hogy a szükséges példányszámok tekintetében a nyomtatás előtt tájékozva lehessünk."

6 S a megfogalmazásból az is kiderül, hogy

7 ez az érvelés, bár csupán kalkulációs szempontokat vall be, valójában a közönségre épít mindent — a közlemény maga éppen ezt a közönséget akarja megnyerni a tervhez. Jellemző, hogy a közönségre való hivatkozás tipikus marketing-logikáról árulkodik: dicséri a közönséget, amely az ügy mellé áll. „Hogy a szegedi közönség mily méretű támogatásban fogja részesíteni vállalkozásunkat, arra már következtethetünk az eddig megnyilatkozott általános tetszésből; hiszen alig volt társaság, társadalmi osztály, ahol a Napló szerkesztőségének eredeti tervét a legnagyobb szimpátiával, sőt lelkesedéssel ne fogadták volna."

1 Maga a közlemény, mindezen túl, néhány „kemény" információt is tartalmaz. Az egyik az előfizetési ív kibocsátásának előrejelzése, azaz: az újnak mondott nagy kollektív vállalkozás voltaképpen egy nagyon is hagyományos, s olyanként csupán módjával eredményes technikával él — éppúgy, mint az összes, művét magánkiadásban megjelentetni szándékozó író. Az újdonság csak az, hogy ezt a kérincsélést ezúttal nem magának a szerzőnek, hanem a helyette föllépő, a szervezést magukra vállaló kollégáknak és barátoknak kell elvégeznie. A másik ilyen információ az, hogy a könyvnek — ha csak ideiglenesen is — immár van címe: „Vízenjáró emberek".

8 Sőt az is kiderül, ennek „a könyvnek minden sora Sze4 Tömörkény István új könyve. Kiadja a „Szegedi Napló " szerkesztősége. Szegedi Napló, 1901. jan. 13. 5 Uo. 6 Uo. 7 Uo. 8 Uo.