A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

LENGYEL András: Egy Tömörkény-kötet kiadástörténetéhez. Vízenjárók és kétkezi munkások (1902)

A „Szegedi Napló" szerkesztőségében érdekes és új irodalmi terv támadt tegnap, amely méltó a város egész nagyközönségének érdeklődésére, figyelmére. Az a szerkesztőség határozata, hogy Tömörkény Istvántól, a kitűnő írótól, teljesen a saját ízlése szerint, díszesen kiállított munkát ad ki, ezzel akarván viszonozni Tömörkénynek azon nagy érdemeit, amelyeket a Szegedi Napló kötelékében, mint aktív hírlapíró, úgy a lap nívójának emelése, mint a közönség érdekei tekintetében kifejtett. E szép tervünk közlésekor — talán most először és leginkább — feszélyezi tollúnkat az a benső viszony, amely Tömörkényt hozzánk fűzi, mert íme mi nem tehetjük most meg azt, amit már a legnagyobb külföldi szemlék, így pl. a lipcsei Literarisches Centralblatt, az Internacionálé Literarberichte és a londoni Literar-Rewiew is megtett, mikor az ő briliáns művészelét magasztalták. De hiszen e lap olvasóközönsége előtt teljesen ösmeretes a Tömörkény tehetsége, költészete, amely akkor a legragyogóbb, leghatalmasabb, mikor a speciális alföldi magyarságról és éppen a szegedi föld népéről ír. A szerkesztőség terve pedig éppen az, hogy Tömörkénynek azon mesteri rajzait és novelláit gyűjtse össze, amelyek specziális szegedi emberekre, a Tiszán élő ősfoglalkozókra vonatkoznak. E kötetben tehát olyan érdekes magyar fajta lesz megörökítve, amely már eltűnőben van. A tiszai hajósok, molnárok, halászok életének igazi hattyúdala lesz e könyv, amelynek éppen ezért szépirodalmi értékétől eltekintve is, évülhetetlen becse lesz, mert hiszen Tömörkényen kívül senki sem írt ezen itt felejtkezett ősmagyarokról más, mint Hermann Ottó s legújabban, a balatoniakról Eötvös Károly. Érdekes egyébként, hogy az egész világirodalomban kevesen írtak a vízen élő emberekről, kivévén a hollandusokat. Mindössze is Turgenyev Khorj és Kálinücsére emlékszünk, mint olyan munkára, amely róluk szól. A „Szegedi Napló" szerkesztősége tehát Tömörkény István új könyvében egy egész eltűnő magyar fajnak művészi fotográfiáit akarja egybefoglaltan a nagyközönség kezébe adni, és pedig természetesen nem üzleti vállalkozásból, hanem minden eddigi szokástól eltérően, a kollegiális szeretet és elismerés önzetlen megnyilatkozásából. Úgy tervezzük, hogy e teljesen új módon ne csak díszesen kiállított, hanem egyszersmind olcsó könyvet is adjunk a közönség kezébe s itt természetesen éppen maga a közönség jöhet segítségünkre, ami reményünk szerint nem is fog elmaradni. A kötet, amely tizenhárom-tizennégy ív lesz, pünkösd ünnepére fog megjelenni s árát a Szegedi Napló előfizetői számára 2 koronában, bolti árát pedig 2 korona 40 fillérben állapítottuk meg. Ez a közlemény magáért beszél, de néhány mozzanatát érdemes külön is kiemelni. 1. A könyvet a Szegedi Napló szerkesztősége, azaz valójában Tömörkény kollégái és barátai akarták kiadni. Több magánember — Békefi Antal, Kulinyi Zsigmond, Szakács Andor stb. — közös, szövetkezetszerű magánakciójáról lett volna tehát szó. 2. A költségeket, alig leplezetten, az olvasó- és vásárlóközönségtől remélték: saját tőke tehát aligha állott rendelkezésükre. 3. A vállalkozás hozadékaként, a könyvpublikációk szokásos előnyein túl, a saját ízlés érvényesülését remélték: azt, hogy az író olyan összetételű és fölépítésű könyvet bocsát közre, ami leginkább megfelel írói szándékainak, s amit nem deformál semmiféle üzleti megfontolás.