A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

VlNCZE Gábor: „A rendőrségi és népbírósági eljárások... egyre több lelkészi személyre terjednek ki". Egyházi személyek elleni hatósági eljárások a Békés-Bánáti Református Egyházmegyében (1945-1948)

és új ítélet hozatalára utasította a szegedi népbíróságot, mert szerinte a korábban megállapított tényállás „hiányos, téves ténybeli következtetéseken alapszik, s így felülvizsgálatra nem alkalmas." 78 A szegedi népbíróság 1949. augusztus 22-én meghozott újabb ítéletében Vecseryt bűnösnek találták a Nbr. 15. §. 5.) pontjába ütköző „népellenes bűntett" elkövetésében, ezért a Nbnov. 11. §. B.) pontja, a Nbnov. 1. §. 8.) pontja és a Nbnov. 2. §. 5.) bekezdés alapján főbüntetésként egy év szabadságvesztésre és öt év politikai jogvesztésre ítélte. Mivel az államügyész sú­lyosbításért, a védő pedig enyhítésért fellebbezett, az ügy a NOT elé került. A má­sodfokú tárgyaláson 1950. január 12-én a Nbnov. 2. §. 5.) bekezdés alkalmazá­sával főbüntetésként két évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mert „az irányadó tényállás alapján tényként megállapítható, hogy a református »lelkesz« [sic!] ahe­lyett, hogy a kritikus helyzetben lévő és nála 1944 nyarán a keresztyénség újbóli felvételére jelentkező Weiszné Fekete Juliannát és ennek fiát ebbeli szándé­kukban segítette volna, a visszatérésüket elodázta, majd Weisznét szerelmével ül­dözte és a rendőrségen feljelentette." Az a NOT-ot már nem érdekelte, hogy mindaz, amit az indoklásban megfogalmaztak, kizárólag csupán a rokonság állí­tásán alapult... Vecsery Lajos a Budapesti Állambiztonsági Büntető Intézetből 1952. február 19-én szabadult, de egy jó ideig nem tudott lelkészként elhelyez­kedni, a székkutasi Gyapotkutató Intézetnél lett alkalmazásba véve, csak 1956­ban kerülhetett vissza a lelkészi pályára. Az 1944-47. között a négy református egyházkerületben egyházi személyek ellen indított eljárások számát a kutatás jelenlegi állapotában még nem lehet meg­mondani. Révész Imre 1947-es püspöki jelentéséből csak az derül ki, hogy a ti­szántúli egyházkerületben — a püspöki hivatalba befutott adatok szerint — 1944 vége és 1947 május vége között negyvenkét lelkész, tizennégy tanár és har­mincegy tanító került valamilyen letartóztatásba. Az egyházi személyek majd húsz százaléka ellen folytatlak rendőri eljárást (igaz, másodfokon mintegy kilencven­nyolc százalékukat fölmentették)! Jogerősen nyolc lelkészt és két tanárt ítéltek szabadságvesztésre. 79 Mindezek az adatok is azt bizonyítják, hogy ellentétben a szakirodalom egy ré­szének tendenciózus hallgatásával vagy azzal az állítással, miszerint csak 1948-49-től folyt a lelkészek, egyházi alkalmazottak üldözése, valójában ez már 1945-ben elkezdődött. Ez is azt igazolja, hogy felülvizsgálatra szorul az a so­kakban élő kép, miszerint az 1945-47-es évek a Rákosi-diktatúrával ellentétben a „szabadság és demokrácia" esztendői lettek volna. 78 Uo. 16. 79 Debreceni Protestáns Lap (az egyházkerület hivatalos közlönye), 1947. június 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom