A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ORBÁN Imre: A házassági hirdetések alóli fölmentések Kiszomboron a polgári anyakönyvezés bevezetésétől a kommunista diktatúráig

HI. FÖLMENTÉSEK A NÉPMISSZIÓK IDEJÉN A népmissziók a keresztény nép vallásos lelkülete elmélyítésének, a vallási élet föllendítésének sajátos eszközei voltak. Ezeket az 5-10 napig tartó vallásos akciókat vendég papok, leginkább szerzetesek vezették. Ilyen alkalmakat a CIC

109 előírása szerint legalább tízévenként kellett végezni a plébániákon. A jó előre meghirdetett program értelmében meghatározott rendben követték egymást a szentbeszédek, szertartások, gyóntatások, litániák, körmenetek, beteglátogatások. Ezek mindegyike a katolikus hit igazságainak elmélyítését szolgálta. A népmissziók rendezvényein kiemeli figyelmet fordítottak a családi élet, a házasság kérdéseinek a katolikus erkölcsi tanítás szerinti kifejtésére, a törvénytelen együttélések és a vadházasságok rendezésére. A népmissziók sajátsága, hogy ilyen rendezésekre a missziók alatt szinte kivétel nélkül sorkerült. Háromszori hirdetésükre már csak a missziók rövid időtartama miatt sem volt lehetőség. Mint tudjuk, a hirdetések alóli fölmentés is az egyházi törvényeknek mindig csak egyedi és sohasem csoportos fölfüggesztését jelentette. Mégis a népmi&sziók idején a fölmentések az egymáshoz közel eső, nagyobb számú házasságkötés miatt a csoportosság jeleit mutatták. Az idők előre haladtával, a 20. század első felében Kiszomboron is fokozatosan nőtt az egyházi szempontból törvénytelen együttélése száma. A kérdés a polgári anyakönyvezés bevezetése után még erőteljesebben került előtérbe. Ezekről az együttélésekről és a hívek erkölcsi életét érintő más kérdésekről a Csanádi Püspökség a kiszombori plébánostól is folyamatosan jelentéseket kért.

110 A törvénytelen együttélések és a vadházasságok egy része úgy jött létre, hogy azok már az összeköltözéskor vagy a polgári házasságkötéskor az egyházi törvények szerint is megköthetők lettek volna, ezt azonban a felek valamilyen oknál fogva nem akarták, másik részük esetében a szentségi házasságot az egyházi törvények nem tették lehetővé. Utóbbiaknál a leggyakrabban fölmerülő ok: az egyik fél nem volt egyházüag szabad. Ezek alatt főként elváltakat vagy különélőket kell értenünk. Miután ők a korábbi házastársuk halálával özveggyé válhattak, így az egyházi törvények szerint újraházasodhattak, és az aktuális együttélésük törvé108 Erről lásd: OKBAN Imre: A népmissziók, mint a házasságok rendezésének alkalmai Kiszomboron. In Múzeumi kutatások Csongrád megyében 2006. Szerk.: TÓTH István. Móra Ferenc Múzeum Szeged, 2007. 135-138. L 109 Codex Iuris Canonici 130 Ilyen kérdésekben a plébániák egymással is érintkeztek. Jakab Gyula deszki plébános 1947-ben pl. fölvilágosítást kér a kiszombori plébánostól egy elválás ügyében. Deszken élt ugyanis egy kiszombori férfi, akinek a felesége Kiszomboron maradt. A különélés, a férj állítása szerint, a nő hűtlensége miatt következett be, a született gyermek sem az övé, de a férfi visszafogadná a feleségét a gyermekkel együtt, ha az eljönne Kiszomborról. „Kérek az ügyben bővebb felvilágosítást, hogy tudjam magam mihez tartani. Kitől való a g^'erek? Miért nem akarja az asszony a férjét követni, holott a férfinak vagyona is van?" Ek.1.1947.4. Máskor egyéb ügyek támogatása maradt el a felek vadházassága miatt. 1931-ben egy kiszombori nő fordult Glattfelder püspökhöz kölcsön ügyében. A püspökségnek általában nem állt módjában kölcsönöket nyújtani. A küldött válaszlevelet Kleitöch plébános azonban még a következőkkel is megtoldotta: „Miután Önök... úgy élnek anélkül, hogy törvényes házasságot kötöttek volna, magam sem ajánlhatom a püspök úrnak, hogy kérést teljesítse." Ek.I.1931.37.