A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)
ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása
lentéktelen támadást intéztek április 8-án. Ezekről a Magyar Távirati Iroda részletes jelentést adott ki: „Hétfőn délelőtt 11 órakor egy jugoszláv bombavető raj támadást intézett Szeged ellen. Egy bomba eltalálta az állomást. A város fölött kifejlődött légiharcban saját vadászgépeink hat bombázógépet lelőttek." A visszavonuló jugoszláv hadsereg sorra robbantotta fel a maga mögött hagyott folyami hidakat a Murán, a Dráván, a Dunán és a Tiszán, továbbá minden számottevő vasúti berendezést elpusztított, amivel lassíthatta a váratlan támadást. A Jugoszlávia elleni katonai akcióban szintén szerepet kapott a szegedi vasúti híd, de immár nem a Szeged — Battonya vasúti mellékvonal részeként, hanem mint a Szeged — Temesvár fővonal kulcsfontosságú műtárgya. A Vajdaság keleti, bánáti részébe ugyanis ezen az útvonalon jutottak el a németek Nagykikindáig. Hamarosan az is kiderült, hogy Hitler nem tartja be adott szavát, ugyanis a Horthynak megígért revíziót csak részben teljesítette: a Muravidéket, a baranyai háromszöget és Bácskát valóban visszakapta Magyarország, azonban a Bánát területét a német katonai vezetés alá rendelt Szerb Katonai Kormányzósághoz csatolták (2. ábra). Jugoszlávia lerohanásával egyre inkább kibontakozott a szegedi vasúti hídnak szánt katonai szerep. Ettől kezdve ugyanis a Szeged — Temesvár vasútvonal teljes hosszában a német érdekeket szolgálta — annak ellenére, hogy továbbra is három állam osztozott rajta. Ezen az útvonalon közlekedtek a Szerb Katonai Kormányzóságba irányított, hadianyaggal megrakott szerelvények, illetve a Ploiestiből Németországba tartó olajvonatok jelentős része is Szegednél kelt át a Tiszán. A folyó felett természetesen több vasúti híd is rendelkezésre állt volna, nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt az igen fontos forgalomszervezési körülményt, hogy ezek közül csak a szolnoki és a szegedi hídhoz vezetett fővonali rangú vaspálya. A többi — tiszafüredi, kiskörei, csongrádi, algyői, zentai — hidat csak nehézkesen lehetett megközelíteni a hozzájuk vezető mellékvonalak gyenge felépítménye miatt. Ezért válhatott az akkor már korszerűtlen, elöregedett szegedi vasúti híd a Németország és Románia közötti hadi forgalom egyik kulcspontjává. A balkáni kérdés rendezése után a tengelyhatalmak hadat üzentek a Szovjetuniónak és elkezdődött a világháború legvéresebb csatasorozata. E hadműveletek során a szegedi hídnak nem sok feladat jutott, így nem ismertetjük részletesen az 1941-43 közötti időszakot. A Vörös Hadsereg ellentámadása 1943 elején egyszerre indult meg Leningrád, Moszkva és Sztálingrád térségében. Ugyanakkor Roosevelt a teheráni konferencián megállapodott Churchillel és Sztálinnal, hogy a szövetséges erők — Amerikai Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió — „fokozatosan szétrombolják a német katonai, ipari és gazdasági rendszert, s olyan mértékben ássák alá a német nép ellenálló képességét, hogy az a fegyveres ellenállást is gyengítse." Ennek egyik eszköze lett az úgynevezett petróleumháború, azaz a náci hadigépezet számára kiemelt fontosságú olajfinomítók és nyersolajszállító vasútvonalak bombázása. Hiba lenne azonban azt feltételeznünk, hogy a szegedi vasúti hídnak kimondottan a rajta átmenő olajszállítmányok okozták volna a vesztét. Az egykori jugoszláv területeken futó vasútvonalak mentén ugyanis 1943 végén e gy re gyakoribbá váltak a szerb partizánakciók, ezért ettől kezdve a német szállításvezetőség inkább Észak-Erdélyen keresztül továbbította nyugatra az olajvonatokat. Másik, hazánkra nézve sokkal súlyosabb következménye az lett a jugoszláv akcióknak, hogy a magyar hadvezetés — felelőtlenül megszegve a kormány válla-
