A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

MARJANUCZ László: Az Alföld '48-as függetlenségi hagyományainak társadalmi háttere

Kevesek kiváltsága volt a szavazás joga. Szentesen pl. a már említett 1869. évi választáson az összes szavazásra jogosult száma 1898 főre rúgott a 27 640 fős lakosságból. De ezek részvételi aránya is hullámzott. A fúzióig általában három párt indult: a Deák, a Balközép és 48-as. Utóbbival az előbbi kettő nem vehette föl a versenyt. Bár a kormány lépéseket tett a Deák-párt megerősítésére, az 1872-es választásokon Csongrád megye minden választókerületében a hatósági beavatkozások ellenére az 1848-as szellemű ellenzékiek győztek. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy a pártokat vezérlő eszme nem hasonlított a nyugati alkotmányos országok pártküzdelmeinek törekvéséhez, hanem annak is, hogy az alföldi ellenzéki szellem sem tartotta fontosnak: az alaptörvények keretében radikális vagy mérsékelt párt kezébe jut-e a közügyek intézése. A politikai ellenzékiség a kiegyezés közjogi alapja ellen irányult. Az 1872-es választáson még a népszerű Jókai Mór is kibukott a 48-as jelölttel, László Imrével szemben. Hódmezővásárhelyen ugyancsak 48-as képviselőt választottak. Makó 33 000 fős lakosságából 1449-en élhettek politikai jogukkal, a város népességének 5,2%-a. E szűk szavazóbázis társadalmi arculata paraszti-kispolgári. Nem véletlen, hogy az Alföld a volt a Függetlenségi Párt fő bázisa, s Makó volt az egyik hely, ahol a 48-as tradíció erősen összefonódott a függetlenségi törekvésekkel. 1869 óta nem jutott mandátumhoz pl. kormánypárti személy, de az is politikatörténeti sajátosság, hogy a 48-as Függetlenségi Kossuth Párt 1875-től 1940-ig megszakítás nélkül működött. Kezdetben a balközép programja élvezte a társadalom támogatását, s képviselője le is mondott a Deák Párttal való fúzió után. 48-as programmal nyert Széli György egykori honvéd főhadnagy, s őt követte 1884-től majd 30 éven át Justh Gyula.

10 Az 1875 utáni helyi politizálást főként két tényező befolyásolta. Egyik a fúzió mintáját követő új pártalakulások lokális megjelenése. így bontott zászlót a Szentesi Negyvennyolcas Függetlenségi Párt, vagy a makói Kossuth Párt. De ebből sajnos nem következett, hogy a reformokat jellegénél és tradíciójánál fogva megvalósítani hivatott negyvennyolcasok szakítottak volna a közjog primátusával. A reális élet mind kiáltóbban jelentkező napi problémáival ők sem foglalkoztak kellőképp, mert üyen programmal az Alföldön nem lehetett nyerni. A 48-as pártok alföldi politikai dominanciáját mégis az az irányvonal és szerep okozta, melyet az ellenzék a helyi közéleti küzdelemben fölvállalt. Településük előrehaladásának és érdekvédelmének kérdésében tudatosan mellőzték a pártpolitikai szempontokat, ezáltal elősegítették az egységes politikai közvélemény kialakítását. Nem sokat változtatott ezen a választójogosultság elbírálásának új törvényi szabályozása. Az 1874:XXXIII. tc. szigorította a politikai kvalifikáció vagyoni föltételeit. Ennek tudható be, hogy pl. Szentesen 1872-ben még 1896 választót írtak össze, addig 1875-ben csak 1351-et (4,8%). A szentesi mandátumért ismét Jókai Mór szállt ringbe a Szabadelvű Párt jelöltjeként, míg vele szemben a negyvennyolcasok részéről Simonyi Ernő vette föl a harcot. Érdekes volt Jókai korteskedése, mert a nagy írót általános szeretet övezte még a függetlenségi elvű polgárok részéről is. Ezért történhetett meg az, hogy föllépését a 48-sok is megéljenezték, de 10 HALMÁGYI Pál: A Kossuth-kultusz Makón. In Marosvidék 2002. Augusztus 18.