A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

BÍRÓ-BALOGH Tamás: Egy Kosztolányi-cikk és kontextusa

tárta fel azokat a körülményeket, amelyeknek szükségszerű produktumai ezek a hibák, ha keresnek egy olyan magyar írót, aki csakugyan nehéz indulattal, élesre metszett tollal és telve keserűséggel írt a magyar vidékről és a magyar föld népéről, akkor talán elsősorban mégis Szabó Dezső körül kellene kereskednie." Mindezekre válaszol tételesen az Új Nemzedék szeptember 28-i Tetemrehívás című vezércikke, melyet szintén Kosztolányi írt. A névaláírás nélkül megjelent cikk szerzőségét az intuíción túl egy azonnal szembeötlő, első ránézésre látható hasonlóság is sejtette: a szeptember 18-án megjelent Tehetség és fürgeség című vezércikk egy jellegzetes mondatának szerkezete: „Nincs se Bolyai Farkasuk, se Eötvös Lórándjuk, se Lóczy Lajosuk, se Madtíc/mk"

16 tíz nappal később, szeptember 28-án a Tetemrehíváshan megismétlődik: „Nincs ma se Kisfaludy Káró• •17 lyunk, se Szigligetink, se Csikynk." Továbbá jellemző a cím Arany Jánost idéző „irodalmiassága" — de címválasztásába a szó jelentésén és Arany Jánosra való utalásán túl talán belejátszott a Budapesti Hírlap két nappal korábban megjelent azonos című cikke (Tetemrehívás. BH, 1920. szept. 26. 1-2.), bár szoros kapcsolat nincs köztük: a BH cikke Hegedűs Lóránt korábbi gazdasági felvetésére (Hegedűs Lóránt: Az alagút. BH, 1920. szept. 22. 1.) érkezett olvasói leveleket ad közre —, és persze mindezeken túl leginkább Tehetség és fürgeségben megismert gondolat menet és nyelviség. Mindé szövegbeli azonosító jelen kívül egy szövegen kívüli „külsődleges" jel is Kosztolányi szerzőségére utal: mivel a Tetemrehívás a korábbi vezércikk és a sorozat első darabjait ért támadásra reagál, az újságírói gyakorlat szerint ugyanaz a személy írta, aki a Tehetség és fürgeséget és A magyar irodalom és az ő irodalmukat egyaránt; s mivel előbbi szerzőségét Lengyel András beazonosította, így a három névtelen cikk egymást igazolva mutatja: mindháromnak Kosztolányi az írója. A cikket teljes terjedelmében adjuk: Tetemrehívás Egyik szabadelvű laptársunk komolyan, tárgyilagosságra való törekvéssel igyekszik megvilágítani — természetesen a maga szempontjából — azokat az irodalmi és színházi kérdéseket, melyeket az Új Nemzedék szóvá tett. Oda lyukad ki, hogy nálunk minden jellegzetesen magyar tehetség is érvényesült, másrészt azt veti ellenünk, hogy az ostoros bírálatot, a vitriolos gáncsot, a sötéten-látást éppen azok a tehetségek honosították meg nálunk, akiket mi is vérünkből való vérnek tartunk. Először talán feleljünk a második vádra. Ha irodalomról van szó, mi sem politizálunk. Ez a lap maga is suhogtatja a kritika korbácsát, még tulajdon fajtájával szemben is áldottnak vallja Széchenyi kegyetlen írásait, melyek életre vesszőztek bennünket. De mi igenis különbséget teszünk alkotó és romboló gáncs között. Hittel állítjuk, hogy a politikát az utóbbi évtizedek irodalmába egyedül ők vitték be, ott a túloldalon, akik a maguk társadalmi és gazdasági fölényükkel birtokba vették irodal16 [KOSZTOLÁNYI Dezső:] Tehetség és fürgeség. Új Nemzedék, 1920. szept. 18. 1. 17 [KOSZTOLÁNYI Dezső:] Tetemrehívás. Új Nemzedék, 1920. szept. 28. 1.