A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

LENGYEL András: Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása

Molnár Ferenc megigazította a monokliját, rácsapott az asztalra, és így szólt: — Szerkesztő úr, e novellának úgy kell megjelenni, ahogy megírtam. Ha ön nem adja le, akkor eladom a Ferenc körúton levő bérházamat, a pénzen indítok egy napilapot, és a Tárcám ott fog megjelenni! Vészi leadta a tárcát. Molnár Ferenc hirtelen karrierjét alaposan megirigyelték, amikor elvette a befolyásos Vészi József leányát, Vészi Margitot. Megírta az Ördögöt. Húsz napilapunk volt a bemutató idején. A darabot tizenkét napilap a sárga földig lerántotta, a Vészi József befolyása alatt álló nyolc napilap azonban égig magasztalta. Molnár Ferenc ezután úgy dolgozott, mint egy hadvezér. A lak- és címjegyzék állandóan előtte volt, hogy tudja, melyik kritikus hol lakik. Először megpuhította a kritikusokat, azután megírta a Testőrt, amelyről már húsz napilap közül tizenkilenc zengett dicshimnuszokat, s csak egy napilap mert róla igaz bírálatot írni — a keresztény Alkotmány. Molnár Ferenc, a jól megadminisztrált úton szédítő gyorsan haladt felfelé, nem törődött senkivel és semmivel, még apósával sem, aki eljátszván politikai szerepét, még szédítőbb gyorsan zuhant lefelé. Azaz Vészi József már nem is volt az apósa, mert időközben Molnár Ferenc elvált a feleségétől, Vészi Margittól. Csoda két eset. De jellemző mind a kettő. Még ezek után is merészelik kérdezni, hogy hol vannak az elnyomott tehetségek? Új Nemzedék, 1920. szept. 30. 5. V. A PÉNZ SZEREPE Az irodalmi klikkben, amely miatt a magyar írók eddig nem érvényesülhettek, egy többszörös háztulajdonos, egy cukorgyáros, egy részvénytársasági vezérigazgató, egy vállalkozó mérnök, egy milliomos bárónő vitték a főszerepet; könyveiket és darabjaikat, amiket ők maguk írtak, szegény, tehetséges magyar írók előtt terrorral, vesztegetésekkel, fizetett reklámmal helyezték el a kiadóknál és színházaknál. A többszörös háztulajdonos és erősen tőkepénzes Molnár Ferenc díszes vacsorákat adott. A vacsorára meghívta a színigazgatót, akinél a darabját el akarta helyezni, a művésznőt, akire darabja főszerepét akarta bízni, a főrendezőt, hogy tízszer szebb kiállításban hozza a darabját, mint a másokét, meghívta a kritikust, a főszerkesztőket, alszerkesztőket, karmestereket, zeneszerzőket, sőt néha még a fő-kulisszatologatókat is. Vacsora végeztével leoltotta a csillárokat, vörös fényt gyújtott, s egy kis reflektoros fényű lámpa alá ülve, kísérteties világosságtól övezve előadta a témáját. Csak a témát mondta el, s a darabot a mámoros igazgató