A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

LENGYEL András: Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása

máris elfogadta, s még mielőtt megírta volna a darabját, ott a helyszínen előre kiosztották a szerepeket. A milliomos bárónő,

4 mikor a Noé bárkáján beevezett a Belvárosi Színházba, a bárkában finom angol szöveteket, antik ékszereket, csipkéket, selymeket, arany cigarettatárcákat, pezsgőket, szendvicseket s egyéb kellemetes ajándékokat vitt az előadó művésznők részére, a reklámot csináló képes színházi lapok szerkesztőit pedig, hogy Noé oárfca-albumokat adjanak ki, bőségesen fürösztötte tejben-vajban és vidáman csörgedező folyószámláiban. A cukorgyáros báró

5 napilapot vett magának. A mérnök Drégely Gábor annyi ezüst és arany cigarettatárcája forog igazgatók, színészek, színházi ügynökök és rendezők kezén, amennyi értékes cigarettatárcát ma egyetlen budapesti ékszerész sem tart raktáron. Meránba, Tártafüredre, Balatonfüredre, Semmeringre vonultak el, ha darabot akartak írni. A magyar írók darabját félrelökték, ha véletlenül egy rosszul megírt jelenet volt a műben, de ha az ő darabjukban egy használható jelenet volt, a többi húsz rosszul megírt jelenetet átdolgoztatták dramaturgokkal és főrendezőkkel. (Nagyon csúnya dolgok derülnének ki, ha minden ilyen „átdolgozott" és mások által átfésült darabról számot adnánk.) A klikkjükbe tartozó, kevésbé jólszituált írókat baráti kölcsönökkel tömték, részükre bankigazgató mecénásokat szereztek. Astoria, Bristol, Ritz, Hungária, Margitsziget a tanyájuk. Jól berendezett lakásaikon telefon csilingel. Barátaikat beosztották és besegítették előkelő könyvkiadó vállalatok igazgatóságába és minden olyan művészi vállalkozásba, ahol pedig bugyogott bőven, hogy a főkeresetet nekik juttassák. A mindennapi kenyér után elkeseredetten szaladgáló szegény magyar írókat, akik mögött millió és millió magyar ember állt és sok ezer dúsgazdag, tősgyökeres magyar ember, senki sem támogatta. Nem hát, mert nem volt senki, aki a faji összetartás veszedelmére felhívta volna a tehetős magyarság figyelmét. Vázsonyi Vilmos, Krausz Simon, Hatvány Lajos, Polnay Jenő éveken át dolgoztak, hogy a vagyonos zsidóságot a legnagyobb áldozatkészségre serkentsék a zsidó kultúra fejlesztésére. Ha az ő íróik bajban vannak, tíz perc alatt összetelefonálnak pár százezer, s ha kell, több millió koronát is. így aztán könnyű volt az ő irodalmuknak és az ő művészetüknek a magyar irodalom és magyar művészet fölé kerülni. Az előző kormányok is mostohán bántak a magyar írókkal. Nevetséges összeggel, ezer korona ösztöndíjjal küldött az állam külföldi tanulmányútra két magyar írót ugyanakkor, mikor a szomszédos kis Szerbia öt íróját és öt képzőművészét küldte külföldre egyenként ötezer frank évi ösztöndíjjal. Értsük meg jól: a magyar irodalom feltámasztásához pénz kell. Sok-sok pénz. És a magyarságnak sok-sok szeretete a magyar írók művészi törekvése iránt. Támogatni, táplálni, pénzelni kell a magyar kultúrát, hogy erőre kaphasson, mert csak így állhat talpra a magyarság. Új Nemzedék, 1920. okt. 1. 4-5. 4 Hatvány Lili. 5 Hatvány Lajos.