A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

LENGYEL András: Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása

EGY ANONIM KOSZTOLÁNYI-CIKK AZONOSÍTÁSA LENGYEL ANDRÁS Kosztolányi Dezső névtelen cikkeinek azonosítása nagy és nehéz feladat, de a probléma további szőnyeg alá söprése nem lehet megoldás. Minden jel szerint ugyanis nagyon sok írásról van szó: kb. két évtized újságírói terméséről, becslésem szerint összesen legalább két, két és félezer (vagy még több) vezércikkről, jegyzetről stb. Bizonyos, hogy írásai többségét Kosztolányi az Új Nemzedékben is névtelenül írta — az ugyanis, amit itt névvel publikált, édeskevés: annyiért nem kapott volna fizetést. Ha tehát erről a periódusról valamit tudni akarunk, meg kell kísérelnünk ennek a névtelenségben elsüllyedt szövegkorpusznak a föltárását. A munkát némüeg megkönnyíti, hogy két névtelen cikket már sikerült azonosítani (vö. Lengyel András: A „nagy viadal". Tiszatáj, 2006. 9. sz., Az Apostol-ügy. Holmi, 2006.11. sz.), s ezeknek — Kosztolányira nézve sajnos kompromittáló — beállítódását megismerve út nyílik a további, eddig elhallgatott cikkek föltárásához is. Nyilvánvaló lett ugyanis, hogy az Új Nemzedékben Kosztolányi nemcsak azokat a bizonyos Pardonokat írta, de más, ugyancsak névtelen szövegeket is: egy vitriolos jegyzetet, s egy nem kevésbé militáns vezércikket, s ezek — eufemisztikusan fogalmazva — „zsidózó" írások. Kétségtelenné lett tehát, hogy bizonyos politikai beállítódás nemcsak az Új Nemzedék olyan szerzőit jellemezte, mint pl. Lendvai István vagy Kádár Lehel, hanem — sajnos — a náluk irodalmilag összehasonlíthatatlanul jelentékenyebb Kosztolányit is. Az tehát, hogy egy névtelen cikk „zsidózik", önmagában nem zárja ki Kosztolányi szerzőségét, s így elesik a Kosztolányi-körüli homályt fönntartó apologetika leghatásosabb (mert morális elvárásainkra építő) érve: „ilyet" Kosztolányi nem írhatott... Sajnos, most már tudjuk, nagyon is írhatott. Balogh Tamás, a már azonosított két írás ismeretében úgy véli, A magyar irodalom és az ő irodalmuk című, hét folytatásból álló cikksorozat (Új Nemzedék, 1920. szept. 25., szept. 26., szept. 29., szept. 30., okt. 1., okt. 7. és okt. 24.) szerzője is Kosztolányi. A megkülönböztetés, amely a cikksorozat címében is szerepel, jellemző az ekkori Kosztolányira, sőt éppen törekvései lényegét fejezi ki (hogy tudniillik van a magyar irodalom s van az „ő", mármint a magyarul író „zsidók" irodalma), s a hangvétel sem idegen tőle. A cikk, Balogh Tamás szerint, mindemellett belesimul abba a kontextusba, amit a Pardonok, a Vérző Magyarország jelölnek ki. Magam, e sejtés ismeretében már úgy olvastam végig e sorozatot, hogy eleve arra figyeltem, mi szól Kosztolányi szerzősége ellen, s mi szól mellette, vagyis: csakugyan Kosztolányi írta-e? Az azonosítás, ha explicit filológiai bizonyíték nincs rá, mindig nehéz és kockázatos dolog; a tévedés, egy másik