A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)
VINCZE Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. Vásárhelyi Lajos esete 1946-1958
lében ugyanis azt írja, hogy az ótemplomi lelkipásztor „ismeretes ügye", folyamatban lévő fegyelmije körül „erősen sűrűsödnek a feh 1 egek...". 4 ' Hogy végül is kapott-e egyházi megrovást, az a fennmaradt forrásokból nem derül ki. Mindenesetre — miként említettük —, süzerült összeugrasztani a lelkészt és az esperest, és annyira megromlott a viszony közöttük, hogy Bakó 1952 februárjában betegszabadságra küldte Vásárhelyit, sőt, Óvári szerint az esperes „kívánatosabbnak tartotta volna, ha a lelkipásztor más foglalkozás után nézne." Egy évvel később, 1953 nyarán Óvári a Péter János-féle „béketheologizálás elleni blokk" egyik vezéralakjának tartotta a lelkipásztort, ezért már ekkor javasolta az egyházból való minél hamarabbi eltávolítását — ennek érdekében pedig adatokat kezdett gyűjteni.. 49 Az esperest és a főelőadót az is felbőszítette, hogy 1954. október 19-én a lelkipásztor előzetes engedély nélkül meghívta Ungár Aladárt, 50 a Keresztyén Testvérgyülekezet prédikátorát, aki egy összejövetelen „hozzászólásképpen" Biblia-magyarázatot tartott. Munkácsy ezért felelősségre vonta, de ő — legalábbis Óvári László szerint — „eUentáUási [sic/] akciót indított" nemcsak az esperese — hanem a püspöke, valamint annak egyik megbízható helyi embere, Hermán Tibor ellen is. (A lelkipásztor talán azért mert szembeszáUni a feletteseivel, mert Nagy Imre július 4-i parlamenti beszédét követően a lelkészekben föléledt a remény: véget érhet a rákosista korszak az egyházban is...) „Veszélyes ez a támadás" — írta jelentésében az egyházügyi főelőadó —, mert ha a renitens lelkipásztor „ehhez a mozgalomhoz híveket toboroz, ami valószínű, veszélybe kerül az eddigi munkánk". Ezért megint azt javasolta, hog. dr. Vásárhelyi Lajos eUen a Konvent indítson fegyelmi eljárást. 51 A lelkész megpróbálta imagyarázni magát: a november 1-i levelében azt állította, hogy „a kebelbéli lelkipásztorok" tájékoztatása „nem felel meg a valóságnak", mert Ungárt nem hívta meg, hanem ő írt, hogy a városon átutazóban benéz hozzá. „Hasonló látogatásban a múlt évben, sőt már ebben az évben is volt részem, mert amikor ezen a vidéken jár, mindig meglátogat, amit én örömmel is veszek..." — írta. Az ominózus október 19-én pedig csak annyi történt, hogy részt vett az este 6 órai bibliaórán, ahol a Biblia-magyarázathoz ő is hozzászólt. Lehet, hogy csak tényleg ennyi történt — ám ezzel is támadási felületet nyújtott az ellenségeinek — Péter Jánosnak, Óvári Lászlónak, és Munkácsy Györgynek. 47 A fegyelmi ügyéről az eddig megismert forrásokból semmit sem lehetett tudni. A presbiteri jegyzőkönyvből is csak az derül ki, hogy 1952 februárjában a Csanád-Csongrádi Református Egyházmegye elnöksége dr. Vásárhelyi Lajos ellen saját kérésére (!) egy újságcikk miatt fegyelmi eljárást indított. Hogy milyen cikkről lehet szó, azt eddig nem sikerült kideríteni. 48 CSML, 31. fond, 149. ő. e. Óvári László 1952. február 15.-március 1. közti időre vonatkozó jelentése. (1952. március 1.) 49 CSML, 31. fond, 149. ő. e., 0012/34/a. Óvári László II. negyedévi munkaterve (1953. április 7.) 50 Ungár Aladár (1905-1970) zsidó származású, a református egyházba betért prédikátor volt. A harmincas évektől a Krisztus-hívő zsidók mozgalmát vezette, évtizedeken át aktív munkatársa volt a Magyar Evangéhumi Alliance-nak, majd ügyvezető titkára a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének. 51 CSML, 31. fond, 153. ő. e., 001/111/955. Óvári december havi kiértékelő jelentése. 52 TtREL, 1.1. c fond, 536. doboz, 2547/1954. sz. Sajnos az „Ungár-ügyre" vonatkozó iratok a debreceni Püspöki Hivatal iratanyagából eltűntek, csupán az iktatókönyvből lehet tudni a létezésükről.
