A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)
VINCZE Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. Vásárhelyi Lajos esete 1946-1958
1955 áprilisában ismét „felbosszanthatta" Óvárit, mert jelentésében azt írta, hogy a lelkész tovább folytatta „pimaszságait", ugyanis az anyakönyvből ldíratta az összes tizenkét éves református gyerek adatait, és a gyülekezet tagjaival felkerestetr te a szülőket, hogy „megagitálja őket gyermekük konfirmáltatására" — az „orcátlansága" pedig odáig terjedt, hogy még a tanácselnököt, Bereczki Jánost is felkeresték a hívei! 53 Ráadásul, anélkül, hogy Óvárit előzetesen értesítette volna, áprüis 17-én „nagyszabású csülárszentelési ünnepséget" rendezett a templomában. Ezek után betelt a pohár: április 30-án az ÁEH helyi megbízottja beszélt Munkácsy Györggyel és felszólította, hogy a „renitens" lelkész eUen indítsa meg az egyház-fegyelmi eljárást. Az esperes erre azt válaszolta, hogy a püspökével már megbeszélték: először felszólítják a lelkipásztort, hogy adja át a parókiáját — mint ahogy Bakó László esperes és mások tették 1952 és 1953 folyamán —, és csak akkor indítanak fegyelmit eUene, ha erre nem hajlandó. Erre azonban Vásárhelyi nem volt kapható. A „személyével kapcsolatban indult támadásról" az 1955. szeptember 4-i presbiteri gyűlésen 54 tájékoztatta a presbitereket. Közölte, ez az akció arra irányul, hogy „hagyja el, ületve cserélje el állását". Azt is megemlítette, hogy melyek az ellene felhozott vádak: 1.) Az 1954-es Ungár Aladár-„ügy"; 2.) Megengedte, hogy az előző évben, az érettségi után az egyik fia és társai a parókia épületében „örömünnepet" tartsanak — néhány szülő és tanár jelenlétében. Ennek kapcsán tiltakozott „a személyes ügyébe való üyen beavatkozás" eUen. — Arra hivatkozott, hogy korábban egyetlen lelkészt sem vontak felelősségre azért, mert eljegyzést vagy egyéb családi ünnepet tartott a szolgálati lakásában. 3.) Az idei (vagyis 1955-ös) konfirmációra való hívogatással „nagyobb propagandát fejtett ki és a presbiterek által is hívogatott". Igaz ugyan, hogy ő akkor kórházban fekvő beteg volt, a presbiterek pedig csak a kötelességüket teljesítették — de mint fentebb már volt szó róla, ezt igencsak nagy „pimaszságnak" tartották az elvtársak. A gyűlés végén Vásárhelyi bejelentette, hogy „csak a kényszernek engedve hagyja el a gyülekezetet, vagy pedig még a kényszernek is eUene áU. Csak annyit tehetnek vele szemben, amennyit Isten megenged." Ekkor — legalábbis a jegyzőkönyv szerint — a presbitérium egyhangúan kifejezésre juttatta, hogy ragaszkodik a lelkipásztorához. Néhány hónappal később azonban nyüvánvalóvá vált, hogy ez az „egység" — már ha egyáltalán volt — nem létezik. Az Óvári László által hónapok óta szorgalmazott fegyelmire nem keUett sokáig várni. A Csongrádi Református Egyházmegyei Bíróság Elnöksége (mint a fegyelmi bíróság elnöksége) Vásárhelyi Lajost 1955. október 8-án hivatalából — hivatkozva a Tiszavidéki Egyházkerület Elnöksége előző nap (!) hozott határozatára — azonnali hatállyal felfüggesztette. (Hogy miért e sietség, az az indoklásból nem derül ki. 55 ) Még ugyanezen a napon az esperes megbízta Kádár Ferencet, hogy lássa 53 CSML, 31. fond, 153. ő. e., 802/955. Óvári április 30-i jelentése. 54 A Hódmezővásárhely-ótemplomi Református Lelkészi Hivatal irattára (a továbbiakban: H-ÓRLHi), az 1955. szeptember 4-i, V. presbiteri gyűlés jegyzőkönyve. 55 Talán Óvári Lászlónak köszönhető, aki az 1955. december 3-i jelentésében azt közölte, hogy az egyházmegyei főügyész „hónapokig nem készítette el" Vásárhelyi ellen a vádiratot - ezt pedig egyfajta „szabotázsnak" tekintette. CSML, 31. fond, 153. ő. e., 0012/29/1955.
