A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)
MARJANUCZ László: A polgárság társadalmi csoportjai Makón a két világháború között
Beadványában aláhúzta: a városi orvosok ugyanazt a munkát végzik a megyei városnál, mint a községi és körorvosok a falvakban, azaz a szegény betegek gyógykezelését. Ha őket megilleti a díj, akkor a városiakat is. Ha a város természetben adna lakást orvosainak, akkor havi 12 P-nek a felét kellene fizetnie fűtés, világítás címén, mivel azonban a városi orvosok maguk gondoskodnak rendelőről is, a fűtésen és világításon kívül a rendelő bérösszegére is igényt tartanak. Dobsa Lajos az egész megye tiszti orvosi kara nevében föUebbezett. Fordulatot hozott az ügyben, hogy az alispán helyt adott a föllebbezésnek, s kötelezte Makót: dr. Tóth Zoltán és dr. Sonkovics Sándor városi orvosoknak a rendelő bére, fűtése és vüágítása fejében havi 12 P-t utalványozzon ki. Az alispán szerint az 1908. és az 1936: LX. tc. szerint a városok teljesen azonos beszámítás alá esnek a községi és körorvosokkal. E határozat ellen viszont Nikelszky Jenő polgármester élt felülvizsgálati kérelemmel. Beadványára a belügyminiszter nevében egy miniszteri tanácsos válaszolt az alispánnak küldött levélben. Leszögezte: a városi tisztviselők és alkalmazottak az 1927: V. tc-ben említett ületményeken felül semmi néven nevezendő más illetményben nem részesíthetők. A községi alkalmazottak nem ugyanazok, mint a városi orvosok. Utóbbiaknak rendelő fenntartási díj címen illetmény vagy járandóság nem áüapítr ható meg. Az ügyre a közigazgatási bíróság határozata tett pontot. A községi orvosok rendelőjének fűtési és vüágítási hozzájárulását havi 6 P-ben állapította meg. Ez az összeg a kért 12 P-ben már benne volt. 24 Az orvosi eUátás külterületi gondjaira utal a következő eset. Bartal György és társai tanyai lakosok panaszt nyújtottak be az Igás tanyai lakosság elégtelen orvosi ellátása miatt. AUításuk szerint dr. Ördögh József királyhegyesi orvos 2 hónapja nem járt rendelésre. A polgármester bevárta a mezőrendőrök jelentéseit, s annak alapján megállapította: a panaszban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak, mert a doktor hetenként egyszer mindig megtartotta tanyai rendelését. Az Igás tanyaiak panaszukhoz fűzött kérelmét, hogy ti. Mihálovits Sándor földeáki orvos tartsa a rendelést, sem teljesítheti, mert a közgyűlés a város külterületén végzett orvosi szolgálat fuvardíjának fedezése céljából kifejezetten Ördögh Józsefnek szavazott meg havi 80 P-t. Egyben megbízta a külterületi orvos szolgálat ellátásával. Másrészt Királyhegyes községi orvosi szolgálata is veszélyeztetve lene, ha ezt a fuvardíjat a külterületi szolgálattal együtt Müiálovits doktornak adnák. Királyhegyesnek ugyanis nincs módja, hogy maga községi orvost fizethessen, lakosai kis számánál fogva pedig egy orvos ott nem volna képes megélni. Megélhetése csak úgy lehetséges, hogy részben az ottani trachomások kezeléséből, részben Makó külterületi orvosi szolgálatából havonta megfelelő anyagi bázist (200 P) teremthet magának. Ha elvonnák 80 P-t, tönkre tennék existenciáját, mert Királyhegyesen csak privát praxisból ma még egy gyakorló orvos nem tud megélni. Mivel a közgyűlés az Igás tanyai rendelések számát heti 2-ben állapította meg, a polgármester ígéret tett a kötelezettség pontos teljesítésére. 25 A köztisztviselőként dolgozó orvosok nem folytathattak üzleti tevékenységet, szolgálatukat elő24 CSML CSMV Alisp. ír. 9843/1937 25 CSML CSMV Alisp. Ir. 2174/1930