A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

MIKLÓS Péter: A páter és a hírlap. Balogh István politikai pályájának kezdetei és a Délmagyarország

zsőnek, Krúdy Gyulának jelentek meg írásai hasábjain. 1918-tól Juhász Gyula is a munkatársak közé tartozott. 1920 és 1925 között Szeged címmel jelent meg: az újságot ugyanis betiltották, de szerkesztői és munkatársai nem tántorodtak el, így más néven adták ki — változatlan készítőkkel és szellemiséggel — a lapot.

3 Az első zsidótörvény és a sajtórendészeti törvény alapján a zsidó származású Pásztor Józsefnek — a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat főrészvényesének — el kellett adnia a lapot. A vevő formailag Balogh János volt, de valójában bátyja, Balogh István kezébe került az újság. Balogh páter 1939. január 6-án rányomtatta a lap fejlécére — hasonlóan a korszak helyi jobboldali hírlapjához, a Szegedi Új Nemzedékhez —, hogy „keresztény politikai napüap", de igyekezett megőrizni a Délmagyarország liberális és demokrata jeUegét. Balogh megtartotta az újság addigi munkatársait is. Azonban Pásztor József följelentette a papot Glattferdernél, aki „leparancsolta Balogh pátert a közélet színteréről", és fölszólította, hogy adja el a Délmagyarországot. 1939-ben a szegedi szabadtéri játékok számára Szeged város által biztosított támogatásból megtakarításként 610 pengő maradt.

4 Az 1939. december 21-i városi közgyűlés elhatározta, hogy ezt az összeget átadja az Ünnepi Játékrendező Kft.-nek. Dékány Sándor, városi főszámvevő azonban csak 473 pengőt utalt át a társaságnak. Ezért az Ünnepi Játékrendező — amelynek Balogh is tulajdonosa volt — a maradék 137 pengőért pert indított a város eUen. Az ügyet részletesen megírta Délmagyarország is, s Dékány személyes felelősségét hangsúlyozta, aki a közgyűlési határozattal eUentétesen intézkedett.

5 Glattfelder 1940. február 10-én saját kezűleg írt az ügyben Balogh Istvánnak. Egy vezető városi tisztviselő ugyanis közbenjárt nála Dékány főszámvevő érdekében, aki „üzleti elszámolási ügyben kötelességszerűen a város álláspontját képviselte". A püspök — akinek valószínűleg már keUemetlen volt az állandó magyarázkodás Balogh írásai miatt — ultimátumot adott az alsóközponti plébánosnak: vagy megszakít minden kapcsolatot a sajtóval, vagy nyugdíjba keU vonulnia. „Kifejtettem Önnek már ismételten, müy tapintatot tételez fel papi jellege az újságszerkesztéssel kapcsolatban tekintettel a mi jóindulatú közéleti tényezőink érzékenységére is. Ha ennek dacára ezt a műveletet nem tudja lebonyolítani kötekedő személyeskedés nélkül, akkor nem marad más hátra mint az a választás, hogy vagy megszüntet minden kapcsolatot a sajtóval vagy nyugdíjazását kéri s ezt a döntést kibúvót kizáró módon fognám félreértés esetén provokálni."

6 — írt a főpap. 3 GlDAY Kálmán: A szegedi sajtó története. 1849-1944. Kézirat. Szeged, 1985. (Szeged, Somogyi-könyvtár, D 6869); KlKLI Tivadar: Máig ható szellem. A Délmagyarország megindítása. Kézirat. Szeged, 1992. (Szeged, Somogyi-könyvtár, E 1347); LENGYEL András: „Közkatonái a tollnak..." Vázlatok Szeged sajtótörténetéhez. Szeged, 1999.; LŐKÖS Zoltán - PÉTER László - SIMON István (szerk.): A Délmagyarország fél évszázada. 1910-1960. Szeged, I960.; RAFFAI Gábor: Fejezetek a Délmagyarország történetéből. Az első évized. 1910-1920. Kézirat. Szeged, 1986. (Szeged, Somogyi-könytár, D 6410) 4 Délmagyarország (a továbbiakban: DM), 1939. december 16. 5 DM, 1940. január 11. 6 Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár. Püspöki hiavatal egyházigazgatási iratai, (a továbbiakban: SZCSPL PHEI) 506/1940.