A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)
SIPOS József: A Magyar Gazdaszövetség és a Függetlenségi és 48-as Országos Agrárpárt története 1918-ig
— írták —, hogy: „érdekeik ellen különösen a nemzetközi és radikális táborból föllépő agitációval s a bankok és az ingó tőke részéről megnyilvánuló túlkapásokkal szemben csak úgy nyernek kellő védelmet," ha a társadalmi szervezkedésen túl megkezdik a politikai szervezkedést is. E fontos kérdésről a Gazdaszövetség 1917. október 18-i és november 21-i választmányi ülésén tárgyaltak újra. Buday Barna és Balogh Elemér már akkor „külön agrárpárt alakítását sürgették". Ezt írásban is kívánta az Országos Magyar Földbérlők Egyesülete. A vitában többen „hangsúlyozták a szervezkedés szükségességét." A többség álláspontja szerint azonban még nem „érkezett el az idő a külön gazdapárt megalakítására." Abban egyetértettek, hogy hozzá kell látni a „gazdák pártközi összetartásának megteremtéséhez." E kompromisszumos vélemény kialakítását döntően befolyásolták Dessewffy Emil gróf és Meskó Pál. Ők rámutattak ugyan, hogy az „idő sohasem volt alkalmasabb a szervezkedésre, mint most," de javaslatukra Darányi Ignác elnök mégis azt a határozatot fogadtatta el, hogy a Gazdaszövetségnek „iparkodnia kell minden pártban több agráriust biztosítani és az agrár érzésű képviselőket minden komoly alkalommal összehívva, nyomást gyakorolni a törvényhozásra a gazdák „jogos törekvéseinek méltánylása végett." Az eddig elmondottakon túl a földbirtokosokat a parasztság körében való szélesebb körű szervezkedésre késztette az osztrák és a magyar burzsoáziával kiéleződő gazdasági érdekellentétei is. Ennek lényegét Darányi Ignác elnöki megnyitójában fogalmazta meg. Az adózásról szólva kijelentette: „a plutokrácia mindenáron a mezőgazdaságra akarja tolni a háború terheit, holott a mezőgazdasági termények egyoldalú maximálásával a gazdaközönség amúgy is külön speciális adót fizet az ipari munkásosztály s az osztrák gyáripar érdekében." Ezzel szemben az iparcikkek maximálásánál Darányi alig látott haladást. Ha ez a helyzet tovább folytatódik — mondotta —, akkor a „magyar gazdák... Ausztria élelmiszer ellátásával szemben arra az álláspontra helyezkednek, hogy nem adnak Ausztriának maximált élelmiszert." E gondolatok mutatják az agrár-merkantil ellentétek egyik lényeges elemét, amely a negyedik éve tartó háború adóterhei viselésének mértékét érintették. A november 21-i igazgatóválasztmányi ülésen a gazdagparasztság Gazdaszövetségbe való belépésének megkönnyítése érdekében megváltoztatták az alapszabályt. Addig a parasztok döntő többsége csak, mint a gazdakörök és a szövetkezetek tagjai lehettek a Gazdaszövetség tagjai, vagyis csak közvetve. Most az alapszabály módosítással a közvetlen tagságot is biztosították számukra. Ügy, hogy az addigi „20 koronás rendes tagság mellett 6 koronás évdíjas tagságot" állapítottak meg. Elhatározták, hogy a Gazdaszövetség a falusi gazdaszervezetekkel is kapcsolatot épít ki. Ezért a kerületi, illetve vármegyei választmányokat úgy szervezik meg, hogy a „kerületi (járási) választmányok tagjai a falusi szervezetek delegáltjai lesznek, s ezeknek elnökei alkotják a megyei választmányt, amely utóbbiak viszont elnökeik útján részesei a szövetség központi vezetőségének." 8 Tehát demokratizálták a szervezetet és nyitottak a gazdagparasztság politikailag legaktívabb 8 Uo. 1917. november-december, 371-373.
