A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

PÁLHÁZI Ernő: „Széchenyi Rádió Szeged!” Visszaemlékezés 1956-ra

fekete autók, melyek éjszakánként jöttek és ahol amelyik ház előtt megálltak, onnan mindig elvittek valakit. Ez az autó most megállt a mi házunk előtt. Megdermedtünk. Nem volt ez félelem, inkább egy csodálkozás. Nem tudtam, hogy ez a pülanat, ez az autó, ez változtatja meg az egész életemet. Ezeket a sorsfordító pülanatokat nem jelzi az idegrendszerünk. Aztán mozgás és beszéd volt az utcán, majd egy kavics csapódott az ablakhoz. A feleségem idegesen rám szólt: „Maradj csendben! Majd én megnézem ki az." Kinyitotta az ablakot, akkor meghaüottam Molnár Tibor koUegám, barátom, bajtársam hangját: Pepe itthon van? Pepe. Ez volt az éterben ismert nevem. A Hell-rendszerű rádión aki dolgozott rajta, az adás megkezdése előtt egy sorozat név kezdőbetűt keUett leadni. Az én kezdőbetűim P.E. Ez a sorozatban Pepe. Kiugrottam az ágyból, mintha vipera csípett volna meg. Az volt az első érzésem, hogy a barátomnak segítségre volna szüksége. Odarohantam az ablakhoz, láttam, hogy egy katonai Wipon áU a ház előtt, három katonaköpenyes férfi áU a az autó meUett, Tibor pedig az ablak alatt: „Pepikém, gyere! Öltözz azonnal, nagyon gyorsan szükség van rád! A fiúk a Forradalmi Bizottságtól vannak. Átvesszük a hatalmat. Rádiózni keU!" Tiborral mindkettőnknek nemzetközi rádiós képesítésünk volt. Rádiózni keU! Hirtelen fölfogtam, miről van szó, hogy biztosan szükség van rám. Akkor ha rádiózni keU, fölkaptam magamra az egyenruhámat. Szegény feleségem megijedt. Kért, hogy ne menjek. Beteg is vagyok, Isten tudja, hogy mi történik ezen az éjszakán. Tibi felkiabált: „Ne félj Icuka, nem lesz semmi baj, vigyázunk mi Pépére! Hát számomra így kezdődött a forradalom. Felszáütam a Wipon hátsó ponyvás felébe. Tibor bemutatta a fiúkat. Vezetőjük, aki a sofőr meüett ült, az Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, az Egyetemi Forradalmi Bizottságtól. A többi három fiú nemzetőr volt. Tibor elmondta gyors, kapkodó hangon, hogy az a döntés született a bizottságtól, Szeged régi vágyát kell nekünk ezen az éjszakán megvalósítani. Szeged Rákosi által annyira gyűlölt város végre kap egy rádiót. Egy szabad, független, magyar műsorszóró rádiót. Most foglalják el a nemzetőrök a Rendőr-főkapitányságot és annak rádió állomását kell nekünk átvenni. Beüzemelni, fónia, üzemmódra áUítani, a Kossuth Rádió hullámhossza meUé lehangolni. Csikorogva fékezett az autó a Kossuth Lajos sugárúti Rendőr-főkapitányság előtt. Leugráltunk. Előbb a nemzetőrök, utána mi. Felrohantunk a lépcsőn. A főbejárattól az előcsarnokba lépve forradalmi kép tárult elém. Jobbra, a fal felé fordulva, kezük falra kék ÁVÓ-sok áütak derékszíj nélkül. Előttük egy géppisztolyos nemzetőr. Szembelévő lépcsők felé indultunk. A lépcső alatt szintén áUt egy nemzetőr katonaköpenyben, géppisztoUyal. Közölte velünk, a rádió az emeleten van. Ötven év után tudtam meg, hogy ez a katonaruhás nemzetőr, ez Süki József volt, akit 2002-ben avattak vitézzé. Isten éltesse sokáig! Végigszaladtunk az üres emeleti folyosón és úgy középtájon, jobb kéz felől volt a rádióállomás. Az ajtó nyitva, az asztalon cigaretta füstölt hamutartóban. Égett a vülany, személyzet sehol. Tiborral megvizsgáltuk az adót. Egy ismeretlen orosz gép volt, teljesen alkalmatlan műsorszórásra. Kis teljesítményű, de egyébként is fogalmunk sem volt, hogy keU ezt kezelni, ezt a rádiót. Hát nagy volt a csalódottság, hiszen a Szegedi Rádió régi álma volt Szegednek, és a forradalom nagyon fontosnak tartotta. Ti-