A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

PÁLHÁZI Ernő: „Széchenyi Rádió Szeged!” Visszaemlékezés 1956-ra

Fosztogató bandák Budapesten? A Rádió párnázott ajtaja mögött mi nem érzékeltük a helyzetet. Teljesen elképzelhetetlennek tartottuk, hogy ilyen elnyomásban, szovjet megszállásban valamiféle fosztogató bandák megtámadhatják a fővárosunkat. A mi rádiós kollektívánk egy őszinte, baráti testület volt. Ismertük egymás gondolatait is. Egyformán gyűlöltük a hazug, véreskezű hatalmat. E nemzet nyakán tartotta a kést. Fosztogató bandák? Miről van itt szó? Figyelemmel kísértük a nyár és az ősz eseményeit, néztük a Film Híradóban a Rajk újratemetését. Azt a hatalmas színjátékot. A félelmetesen nagy gyászoló tömeget, mely fölött ott lebegett a kérdés: Na, de hol vannak a gyilkosok? Müyen velejéig romlott vezetés az, ahol a színfalak mögött vér folyik? Emberbarátok, elvbarátok, eüenségek vére keveredik össze. Fosztogató bandák, kik ezek? Honnan jöttek? Honnan van fegyverük? Pestet már kifosztották, hogy vidéki városaink feüé tartanak. Mivel jönnek: Vonattal, gyalog? Hát ez egyre valószínűtlenebb lett. Hát ilyenről mi semmit nem tudtunk. Eljutott viszont szívünkig a fiatalok, az egyetemisták, az írók, a Petőfi Kör lázas, őszinte vitaözöne. Vibrált a levegőben egy őszbe fogant új tavasz ígérete. Az elnyomás azonban olyan nagy volt, rajtunk ült a hatalom durva szadizmusa, még gondolni sem mertünk arra, hogy egyhamar véget ér ez a lidércnyomás. Vagy mégis? Valami vibrált a levegőben. Ez a hatalmas elnyomó apparátus képes egy egész országot sakkban tartani? Aztán egy reggel valami fosztogató banda jelenik meg Pesten, és már a vidék felé áramlik. Visszamentünk a rádióba, összenéztünk és egyszerre mondtuk, hogy "Ezek megint hazudnak!" Itt valami más van. Más van? Talán 1956. október 23. Számomra úgy indult ez a nap, mint a többi. Reggel elindultam a MAV rádióba, lezavartuk a reggeli csúcsforgalmat és 10 órakor meghaügattuk a Kossuth Rádiót. Nahát, ez volt a meglepetés. Rádióközleményben olvasták be, bejelentették, rokonszenv-tüntetés lesz a lengyel követség előtt. A tömegmegmozdulás, a rend és a fegyelem fenntartása mellett folyik le. Atyaisten! És hol vannak a fosztogató bandák? Aztán lázas napok következtek. Nem a rádió zavaros, eüentmondó, néha hazug hírei hoztak lázba bennünket, hanem belső, szívből áramló tűz. A remény tüze. Valami óriási dolog történik, valami csodálatos születik. Egy nemzet születik újjá. Pesten dörögtek a fegyverek. Egyetemisták, gyerekek, pesti srácok, munkás fiatalok, lányok, fiúk álltak fel a letaglózott nemzet vérpadján és rántottak kardot a jövőért, az életért. Otthon feleségemmel összeölelkezve könnyes szemmel együtt álmodtunk a pesti srácokkal. Recsegett, ropogott a sztálinista tákolmány, élcsapata menekült, átöltözött, szökött. Az orosz megszáüó hadsereg pedig természetesen a magyar kormány kérésére felvette a harcot és utcáról-utcára folyt a véres harc. Hősökké váltak a tegnap még csendes, szomorú szemű gyerekek. A rádióban ebben az időben kevés volt a munka. A vasúti osztály igazgatósági táviratai hirtelen elakadtak. A KPM és a MAV Igazgatóság központi rádiója is néma maradt. A rádióáüomások összes vevője pásztázta a vüág híreit. Feltűztük zubbonyainkra a nemzetiszínű kokárdákat. Október 25-én szerdán szabadnapos voltam. Sajnos, ismét belázasodtam. Egész nap feküdtem. Forró teával kúrált a feleségem. Teljesen leizzadva rázott a hideg a dunna alatt. Úgy 21 óra lehetett, amikor egy autó motorja verte fel a Hajnal utca csendjét. A mai fiatalok nem tudják, mit jelentett nekünk, a mi korosztályunknak egy éjszakai autó zúgása, a