A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BÁLINT László: Októberi hulló csillagok. Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre

azonnal — hihetetlenül rövid idő alatt — eltávolították a gimnáziumból, sőt az ország egyetlen középiskolájában sem kaphatott áüást a kiváló pedagógus. A meghurcoltatás után örülnie keUett, hogy egy szegedi általános iskolában meghúzhatta magát és felső tagozatosokat taníthatott. Az új osztályfőnökünk a már említett Pataky Szüveszter tanár úr lett. 0 is nagy tekintélynek örvendett előttünk. Sok nyelven beszélő — eredetileg nyelvszakos — irodalmár volt. Többek közt azért is vonzódtunk hozzá, mert nagyon árnyaltan és támadhatatlanul képes volt tudtunkra adni a politikai hovatartozását, amely közel sem volt azonos a fennáUó politikai rendszerrel, a proletariátus diktatúrájával. Feltétlenül megjegyzendő itt az, hogy Pataky Szüveszter egy falusi cipész — akkori szóhasználat szerint suszter — taníttatott gyereke volt. Szerettük, tiszteltük és ismertük Pataky S züvesztért. Akkor ugyanis azt hittük, hogy ismerjük. Mégis csak később valamiféle „kósza hírekből" szereztünk tudomást arról, hogy irodalmár vagy egyetemi körökben — esetleg mindkettőben — 1956 őszén a forradalmi események előtt és alatt túlságosan exponálta magát. Ezért aztán a forradalom végbefojtása után — úgy emlékszem valamikor 1956 legvégén, vagy 1957 legelején — külföldre szökött. Az utolsó pülanatban, amikor azt még Jugoszlávia felé megtehette, távozott. Az iskola meglehetősen el volt zárva 1956-ban a külvüágban zajló eseményektől. Néha-néha eljutott hozzánk egy-egy hír egyetemi körökben történt mozgolódásról, különböző rendezvényekről. Elsősorban azonban a családjainkból vittük be az iskolába a híreket, véleményeket és a helyzet ha úgy hozta ütköztettük azokat. Ki-ki azt az álláspontot képviselte többnyire, ami az otthoni családi beállítottságára jeUemző volt. Most utólagosan visszatekintve megállapítható, hogy az osztály a politikai hovatartozást ületően — ha szabad erről egyáltalán így beszélni — meglehetősen homogén volt. Csupán néhány kivétel volt, de azok közel sem voltak meghatározó egyéniségei a társaságnak. Döntő többségünk nagy lelkesedéssel fogadta az október 23-i és az azt követő napok eseményeit. Voltunk néhányan, akik az átlagosnál is nagyobb elkötelezettséget éreztünk magunkban a forradalom eszméit ületően. Természetesen a magunk kamasz éretlenségét is bele keU kalkulálni ebbe a lelkesedésbe. Gondolom ez másoknál is úgy volt, mint nálam, az otthoni nevelés, az addig átélt események, a rokonságban megtapasztalt meghurcoltatás magyarázták ezt. Be keU azért vaUani, hogy a családban élvezett szabadság is hozzájárult ahhoz, hogy a forradalom „cselekvő részesei" lehettünk néhányan. Az otthoni óvás-féltés és bizony időnkénti tütás ellenére néhányan már a kezdettől részt vettünk a tömegtüntetésekben és egyéb forradalmi megmozdulásokon. Jószerivel akkor Szegeden az utcán nem történhetett egyetlen számottevő esemény sem, amelyen részt ne vettünk volna. A hatalmas tömeggel együtt vonultunk és skandáltuk a jelszavakat. Fiatalos lendületünk és lelkesedésünk teljes erejével harsogtuk, hogy „ruszkik haza", hogy „vesszen Gerő", meg azt is, hogy „egy forintos kenyeret, Rákosinak kötelet". Persze ezt a sort lehetne még folytatni azzal a követeléssel, hogy „fakultatív orosz nyelvet", ami főleg elnyerte gimnazista tetszésünket. Jól emlékszem a Klauzál téren megtartott demonstrációra, ahol a Kossuth szobor talapzatán áUva egy fiatal lány — úgy vélem vasutas vagy vülamoskalauz