A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BÁLINT László: Októberi hulló csillagok. Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre

OKTÓBERI HULLÓ CSILLAGOK* Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre BÁLINT LÁSZLÓ Több mint harmincöt év elteltével visszaemlékezni a gimnazistaként megélt szegedi 1956-os októberi eseményekre napjainkban igazán felemelő érzés. Számomra elsősorban azért, mert ma már beszélni lehet arról, hogy akkor és ott mi is történt valójában, sőt nem csak szót lehet ejteni azokról az eseményekről, amelyeknek a részesei voltunk, hanem remélhetőleg súlyosabb következmények nélkül le is lehet írni. Fel lehet tehát idézni azokat a történéseket, amelyekre bár titokban büszkék voltunk, mégis amelyekről a kemény majd puha diktatúra alatt még egymás között sem volt ajánlatos szót ejteni. Majdnem elérzékenyítően felemelő érzések közepette lehet csak felidézni azokat az akkori októbervégi napokat, mert azon túlmenően, hogy történelmi jelentőségű időket éltünk, mindezt fiatalon, egészen fiatalon élhettük, tehettük. A mi korosztályunk még éppen gyermekfejjel élte meg, akinek szerencséje volt élte át a háború borzalmait, részben gyermek, részben kamasz korban tapasztaltuk meg a háború utáni kommunista diktatúra tobzódását és nyüadozó poütikai érdeklődéssel érkeztünk meg 1956-ba a nagy forradalmi próbálkozás évébe, hónapjába, napjaiba. A megismételhetetlen fiatalságunk kötődik azokhoz az időkhöz és utólag még a sanyarú sorsunkra is büszkék lehetünk — és talán vagyunk is egy kicsit —, mert mi átéltük és a nehézségek eUenére túléltük az 1956 októberét megelőző, majd az azt követő súlyos éveket is. A mi ifjúságunk évei voltak azok a sötéten nehéz évek. Mi mégiscsak akkor sétáltunk esténként a Kárász utcában és a Korzón a Dugonics tértől a Klauzál téren át a Takaréktár utcáig, vagy üldögéltünk a Széchenyi tér padjainak valamelyikén délidőben az iskolából hazafelé baUagó-andalgó diáklányokat nézegetve. Abban az időben járogattunk át Új-Szegedre a Ligetbe az akkor még egyetlen Tisza-hídon, amelyen a nagybetűs aranyozott felirat hirdette, hogy az a RÁKOSI MÁTYÁS HÍDJA. Dugonics tér, Tisza-híd, Klauzál tér, Takaréktár utca, Széchenyi tér. Mind olyan helyek Szegeden, amelyek 1956. október végétől már az előzőektől eltérő egészen más tartalommal rögződtek az emlékezetemben és időről időre bukkantak fel az emlékeim egyre halványuló sorából. A családtagjainkat, a rokonainkat és az ismerőseinket ért háború végi és háború utáni bántódások, sérelmek, törvénysértések előttünk gyerekek előtt játr szódtak le, vagy nap mint nap hallottunk róluk. Hol az apánk hadifogsága vagy * Ezt az írást a szerző 1992-ben készítette a múzeum részére (Z. L).