A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

MARJANUCZ László: Szeged és Temesvár. A Délvidék regionális centrumai

eltérő történelmi helyzet miatt valódi összehasonlítást a két város között nem lehet tenni. Nincsenek szervesen összemérhető történeti jegyek, azok alapján ugyanis Szeged természetes összehasonlítható párja Debrecen. Temesvár mint bánáti központ jön szóba, a másik délvidéki „metropolis", Szeged mellett. A Délvidék állandóbb jegyei közé tartozott a gazdálkodás szerkezete, mert az, természeti adottságoktól is függött. Az Alföld 100 000 négyzetkilométernyi területéből a XLX. század végén 65 000 négyzetkilométer a szántóföld, 12 000 a legelő. De pl. a szántóföld részesedése eltérő arányokat mutatott. Legnagyobb volt délen, a Bácska, Temesköz és a Körös-Tisza-Maros közének lösztábláin, míg a legterjedelmesebb legelők az egykori árterek hatalmas szikesein alakultak ki a (Nagykunságban ill. a Duna Tisza köz homoktakaróján).

4 A szőlő és kertgazdálkodás területi aránya itt volt a legnagyobb. A búzatermelés fő területe — ahol a szántó legalább 40-%-át elfoglalta — a Tisza két partja, a Duna-Tisza köze, s ezek mentén nyúlt le Kelet-Bácskába és Torontál területére. Az uralkodó jellemvonást nem veszélyeztetve terjedt el Bácskában a zabtermelés /20%/ és cukorrépatermesztés. A kukorica termőterületének aránya dél felé nőtt: Bácskában és a Marostól délre, a Bánságban meghaladta a 30%-ot, sőt Torontál és Temes déli részén az 50%-ot.

5 A termelésével elkülönült tájak közül ki kell emelnünk a homokos területeket, a Duna-Tisza közét, ahol jelentős a szőlőtermesztés, Kecskemét és Nagykörös vidékén egyetlen kert az egész táj. A nagyarányú szőlőtermesztés Szabadkáig nyúlt le. Elkülönült termelésével Bácska is. Fő jellemzője, hogy változatos gazdálkodás folyt, mivel itt kevesebb a legelő, több terület jutott a szántó egészére, s azon a búza, kukorica mellett zabot is termeltek, de bőven termett a kender, cukorrépa, kender, repce és a komló. Talán ez a termelési sokoldalúság is hozzájárult a vidék jómódjához a szegényebb Bánsággal szemben. A táji termelésben mutatkozó különbségek okai között kell megemlítenünk, hogy déli területek közelebb estek mind a belső, mind a külső piachoz, a terményértékesítés közlekedési-földrajzi adottságai jobbak voltak. Részben ez is hozzájárult a polgári korban bekövetkezett szerkezetátalakuláshoz.

6 Valamikor a Duna-Tisza közlegelőin hizlalták föl a göböly marhát ezerszámra. A XLX. század végére ugyanitt és a Temesközben volt legritkább a szarvasmarha állomány, míg a sok kukoricát termelő Bácskában mérték a legsűrűbb sertésállományt, a legtöbb lovat viszont a Temesközben tenyésztették. A változások alapvető oka a szemtermelés súlyának növekedése volt. Ennek megfelelően malmok leginkább a fő búzatermő vidékeken működtek: Bácskában, és Temesközben. A vásárvárosok közül jelentős malomiparral a századfordulón Temesvár, Arad, Nagyvárad és Miskolc rendelkezett. Szeged felvette velük a versenyt, de kapacitása kisebb volt. Az alföldi városok ipara szerény, a vásáröv városai az alföldi termények földolgozásával építettek ki jelentősebb ipart. A feudális kor végén tehát a gazdálkodás különbségei elsősorban a gabonatermelés és kereskedelem térhódításának mértékében jelentkeztek. Ebből a szem4 BULLA-MENDÖL: i. m. 168. 5 Uo. 172. 6 GRÁFIK Imre: Hajózás és gabonakereskedelem. Debrecen, 1992. 111.