A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

ORBÁN Imre: Szokás vagy jogtalan haszonszerzés. Kalákaengedélyek körüli bonyodalmak a 19. század végi Makón

botrányos magaviseletre alkalom ne adassék." A városi szabályrendelet pénzügyi utasításokat nem tartalmazott. így hallgatólagosan megmaradt a városban több évtizede élő gyakorlat, miszerint a hivatalosan járó bélyegilleték és a szegényalapra utalandó összeg mellett a kalákákat fölügyelő, táncengedélyeket kiadó hivatalnok a maga számára külön díjazást szedett. AZ 1890-ES ÉVEK VÉGÉRE KIALAKULT HELYZET Arra vonatkozólag, hogy a kalákák engedélyezésekor szedett különdíj honnan ered, Csala Károly rendőrségi iktató szolgált értékes magyarázattal. Vallomása megvilágítja, mi azaz a többek által is megnevezett „ősi szokás", mely e jövedelem alapját képezi. Az egyik elődjétől hallotta, hogy ezt a díjat egy régi gyakorlat lapján szedték, „mert az előtt az egyes bormérő kalákatartók az engedély kiállítása alkalmából kérvényeket adtak be, később a kérvény beadása mellőztetvén, az engedélyek iránti kérelmezés jegyzőkönyvileg vétetett fel."

13 A táncengedélyek kapcsán szokásos külön fizetés eredete tehát az illetékes hatósághoz benyújtott kérvény megírásának a díjazásában gyökerezik. Lényegében ezt áhította Vajda István is. A „régebbi időben" a kalákatartókat fölmentették a fölbélyegzett, szabályszerű kérvény benyújtásának kötelezettsége alól, mivel az engedélyt kiállító hivatalnok egy e célra kialakított nyomtatványon ezt helyettük elvégezte.

14 Másutt Vajda így fogalmazott: „Ezen l-l frt. hosszas gyakorlaton alapuló rendszeres díjazása volt a kalákát rendező korcsmárosok részéről azon rendőrhatósági közegeknek, ki érdekükben a kérvényt szerkesztette, s az engedélyt kiállította, hogy kérelmüket jegyzőkönyvbe foglalta. "

15 Ezért a szolgálatokért a kalákatartók rnindig önként fizettek, föl sem merült a gondolat, hogy ezt jogtalanul követelik tőlük. Ezért nem volt számukra meglepő, hogy az engedélyekben csak a bélyegdíj és a szegénypénztár javára fizetett összeg volt nyűg1 fi tázva, azaz a befizetett összegnél 1 Ft-tal kevesebbről kaptak elismervényt. Az ügyet közelről ismerő Smájola Mihály szerint, aki 1886 és 1890 között •I Q volt rendőrségi fogalmazó, a törvényben előírt illetékeken és bélyegpénzen kívül a kiállító: a rendőralkapitány

19 vagy a rendőrkapitány mindig bizonyos díjakat szedett. „Tudomása szerint ez ősi gyakorlaton alapult, azt biztosan tudja, hogy a 12 SZABÁLYRENDELET 3-5. §. 13 Jegyzőkönyv Vajda István városi alkapitány ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat tárgyában. 1900. április 26. (A továbbiakban: JEGYZŐKÖNYV 1900. április 26.) III. tanú 14 Jegyzőkönyv Vajda István lakapitány ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat tárgyában. 1900 április 29. (A továbbiakban: JEGYZŐKÖNYV 1900. áprüis 29. 15 Nyilatkozata Vajda István városi r. alkapitánynak fegyelmi ügyében előterjesztett ügyészi véleményre. 1900. június 22. (A továbbiakban VAJDA István levele. 1900. június 22.) 16 Fellebbezése Vajda István makói lakos rendőr alkapitánynak. 1899. december 15. (A továbbiakban: VAJDA István fóllebbezése 1899. december 15.) 17 Ekkor 40 éves, görög katolikus községi jegyző. 18 Vallomása idején leleli jegyző. Jegyzőkönyv felvétetett Makón 1899 évi november hó 23-ik napján. (A továbbiakban: JEGYZŐKÖNYV 1899. november 23.) 19 Az alkapitányi hivatalt 1891-ben szervezték. Éves fizetése ekkor 500 Ft.