A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

ORBÁN Imre: Szokás vagy jogtalan haszonszerzés. Kalákaengedélyek körüli bonyodalmak a 19. század végi Makón

70-es években is így volt." Csala Károly másutt ismét azt vallotta, a díjakat szedték, mégpedig tudomása szerint „régi gyakorlat alapján. Lényegében ugyanezt állította Török Imre vármegyei főügyész. A város hibát követett el, amikor nem szabályozta a táncengedélyek kiadásával járó esetleges jövedelmeket. Sőt többletként közli: a különdíj szedése korábban a kalákaenge99 délyek mellet az élet más területein is elfogadott volt. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy mindenki tudott a régebbi időkből visszamaradt gyakorlatról, sőt, az alkapitányi fizetés megállapításánál a tanács figyelembe is vette a kalákaengedélyek után képződő külön jövedelmet. A hatóságoknak az esettől való mostani elhatárolódása tehát nem éppen felel meg az egyenességnek. A kihallgatások kapcsán kiderült, hogy ez a nem teljesen tiszta jövedelem korábban a rendőrkapitányt illett, azaz a rendőrkapitány fizetéskiegészítése volt. Halász János iktató számolt be arról, hogy midőn elődjétől, Jánosi Mihálytól a hivatalt átvette, Nagy János rendőrkapitány táncengedélyek kiadásával és felbélyegzésével bízta meg. „Ugyanakkor azon rendeletet adta ki részemre, hogy minden tánczengedély kiadásakor minden egyes kalákatartótól engedély díjban 3 frt 15 krt szedjek be, s a beszedett összeget neki azonnal adjam által." Halász a maga számára díjat nem szedett, de tudta, a kapitány a pénznek csak egy részét terjesztette föl a tanácshoz. A pontos összeget nem ismerte. Nagy János esetében az engedélyeket más állította ki, a beszedett pénzzel viszont a maga számára történt levonás után ő számolt el.

24 Ekkor tehát nem az engedélyt kiállító alkalmazott kapta a különjövedelmet. Smájola Mihály viszont azt vallotta, hogy 1886 és 1890 között már nem a rendőrkapitány számára, hanem saját részére szedett a kalákatartóktól díjazást. Sőt, annak tudatában jött a rendőrkapitányi hivatalhoz, hogy ez hozzátartozik tisztsége jövédelméhez. Ekkor már országosan általában tiltották a különdíjak szedését. A hivatalnokoknak kötelezően adott külön pénzek tűrhetetlenek, azt jól tudták Makón is. Nem véletlen, hogy Cseresnyés rendőrkapitány, midőn eltiltotta ezeket, személyesen közölte határozatát felelős beosztottaival. A táncengedélyekkel kapcsolatban változás mégsem történt, Makón a kalákaengedélyek kiadása kapcsán kö20 JEGYZŐKÖNYV 1899. november 23. 21 Jegyzőkönyv felvétetett Makón 1899 évi november hó 20-ik napján. (A továbbiakban: JEGYZŐKÖNYV 1899. november 20.) 22 Valószínűleg a többi, korábban szokásban volt különdíj is adminisztrációs munkák átvállalásában, szabályszerű, a hivatal tartalmi és formai elvárásainak megfelelő írásos anyag elkészítésében gyökerezett. 23 Ekkor 56 éves, római katolikus szárazéri alkalmazott, 1884 és 1886 között volt a rendőrségen iktató. 24 Jegyzőkönyv Vajda István városi alkapitány ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat tárgyában, 1900. május. 1. (A továbbiakban: JEGYZŐKÖNYV 1900. május. 1.) A rendőrkapitány másokat is megbízott kalákaengedélyek kiadásával. Oláh Péter (60 éves, református magánzó), aki 1885-86-ban volt napidíjasként alkalmazva a rendőrkapitányi hivatalnál, arról számolt be, hogy időnként ő is állított ki engedélyeket, de hogy a rendőrkapitány hogy számolt el a beszedett pénzzel, arról már nem tudott semmit, de a maga részére különdíjat ő sem szedett. Uo. 25 Uo.