A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

amelyet azután egészen haláláig vezetett. A Magyar Otthon, mint egy Lőkkös Antal által megőrzött stencilezett Tájékoztató elárulja a 6, rue des Volandes alatt volt, benne kéthetente előadásokra is sor került. Lőkkös Antal szerint „a Magyar Otthon kb. a hatvanas évek végéig működött. Egy házaspár volt a gondnoka, akik konyhát is vezettek. Főleg a családtalan fiatalok látogatták. Az időről időre megtartott, Édesapja [azaz: Tóth Béla] által összeállított műsoros esteken szép számmal vettek részt a genfiek." (Lőkkös Antal levele Tóth Lóránthoz, 2003. május 30.) Hogy milyen előadásokra került sor, csak az 1958. október 2-től december 11-ig tervezett műsorok programja vet némi fényt. Eszerint október 2-án Karikás Günther atya, OSB: Egyéni felelősségünk népünk hírnevének megóvásában, október 16-án Vásárhelyi Tamás: Az idegbeteg József Attila, október 30-án Lőkkös Antal: „Füveskert", a forradalmi magyar ifjúság verseinek antológiája, november 13-án Mihályi Géza: Mit akar a Szabad Magyar Diákok Világszövetsége?, november 27-én meg nem nevezett előadó: A nyugatigondolkodás bölcseleti távlata, december 11-én pedig Vájta Vilmos: Az egyházi világszövetségek szociális szolgálata címmel tartott előadást. Valószínű, hogy korábban is hasonló tematikájú programok voltak. Azt is tudjuk, a fiatal menekültek számára francia nyelvtanfolyamokat is szerveztek. Tóth Béla 1957. végére tervezte nyugdíjba vonulását; fia emlékezése szerint „még tíz termékeny évet remélft] egy őt túlélő munka megírásához". Ez azonban már nem adatott meg számára. 1957-ben megromlott viszonya második feleségével is; úgy érezte, hogy „a nő s annak hozzátartozói anyagüag kihasználják". 1957/58-ban egyébként is sokat foglalkoztatták az újonnan Svájcba érkező magyarok dolgai. „Felelősséget érzett olyan ügyek intézésére, melyek nem tartoztak rá, de amelyeknél nyilvánvaló volt, hogy mások rosszabbul csinálnák vagy sehogy. Vagyis belesodródott a magyar közéletbe, amely során »furcsa és nem szobatiszta személyekkel kerül össze az ember«. »Szemetes porondon tevékenykedni önmagában is hálátlan feladat«, véli, különösen akkor, ha az ember az »elefantcsonttorony tiszta levegőjét« szereti. »Bokaig van a nem neki való tenni

valokban«." (Tóth Lóránt följegyzése; idézi apja 1958. március 17-i levelét.) 1958. elején munkahelyén is változások következtek be; „feloszlatták és részben más keretbe osztották azt az osztályt, ahol dolgozott és új munkakörbe került. Bár a téma érdekelte, [...] pár hónappal a nyugdíjazása előtt [már] nem látta értelmét annak, hogy belevesse magát az új anyagba." A Magyar Otthon irányítása is konfliktusokkal járt; a régebben érkezettek és az újonnan jöttek között politikai feszültségek támadtak. Ráadásul a magyar hírszerzés is beépült a menekülők közé, s zavart keltett (általában beszervezett sportolók révén). Mindennek tetejére egészségi állapota is megromlott. 1958. október 22-én este a Magyar Otthonban volt egy kellemetlennek ígérkező tárgyalása a gondnokkal. Ekkor, a tárgyalás közben, este 8 óra 20 perckor agyvérzés érte. Azonnal kórházba szállították, de jobb oldalára fokozatosan megbénult, elvesztette beszédkészségét, majd másnap hajnalban kómába esett. Életfunkcióit ettől kezdve mesterségesen tartották fönn. Október 27-én, hajnalban, kevéssel 61. születésnapja előtt halt meg. A gyászszertartásra 1958. október 29-én került sor a Plainpalais-i temető ravatalozójában. Sírja a Genf jobb parti Petit-Saconnet városrész temetőjében (Cimetière du Petit-Saconnex) van. Temetésén Budapesten élő fia nem lehetett ott.