A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

eddig a barázda mellől elszabadult füleki földtúrók fia [azaz ő maga], én mindig a Ti életetek folytatója maradok" (1930. márc. 27.). Tudta azt is, hogy: „Mindaz, ami egy életet megszentelhet, amiben a bölcsőtől sírig tartó küzködésünk magasabb értelmet nyerhet, az a ti szemetek előtt a katolikus vallás tanításában és istentiszteleti pompájában sűrűsödik össze. Ez nem is lehet másképp. Anélkül, hogy akarnátok, foglyai vagytok a saját múltatoknak, amit nehéz is, meg felesleges is lenne megtagadni." Am a valláshoz való személyes viszonya gyökeresen más volt, mint szüleié. „Nem titok előttetek — írta —, hogy én semmilyen felekezethez sem érzem magam kötöttnek. Istenfélő, emberszerető és becsületes ember akarok maradni". „Engedjétek meg" tehát — folytatta —, „hogy én egyszerűen csak a fiatok legyek: ember, aki más vallású is lehetett volna, ha véletlenül ti is nem katolikusoknak születtetek volna, de aki akkor is, ha mohamedán vagy buddhista lenne, a vér és ideg parancsa szerint mindig hozzátok fog tartozni." Alapelve félreérthetetlen és szilárd: „Aki katolikus, véletlenül az, mivel az apja katolikus templomba vitette keresztelni." (1930. június 8.) Sőt tovább megy érvelésében: „A magyar nem volt mindig keresztény és én lehetek megint magyar, anélkül, hogy keresztény legyek." Motiválója, amennyire ez utólag megállapítható, nem egyszerűen valamiféle felekezeti közömbösség vagy puszta vallási tolerancia volt, hanem — ezeken túl — saját útjának belső logikája is. 0 ugyanis mindenekelőtt ambiciózus, törekvő ember volt, aki karriert akart csinálni. Ki is mondta: „Talán dicsekvésnek fog látszani, de egész életem bizonyság rá, hogy mindig magasabbra igyekeztem jutni, mint ahol voltam." S mivel nem szimpla karrierista volt, hanem okos és céltudatos elme, aki számolt a társadalmi közegellenállás erejével, ám ambícióját nem adta föl, egy saját, önmagát is korrigáló karrierlogikát alakított ki magának. „Pórázon vezetettből magam is vezető akarok lenni s az út, amelyen járok, otthon bizony még nem kitaposott. Természetem szerint lázadó vagyok, mivel nem nyugszom bele az adott helyzetbe, mint változtathatatlanba." A vallási tradíció így számára nem volt megfellebbezhetetlen autoritás. „Nem vagyok vallástalan, de az a vallás, amit gyerekkoromban kaptam, már szűk gyermekcipő nekem. Sokaknak már négyszáz évvel ezelőtt is szűk volt." Az esküvőre végül 1930. szeptember 1-én, Budapesten, a IX. kerületi anyakönyvezető előtt került sor. A férj tanúja dr. Kováts Albert, „Berci", az egykori Eötvös collégiumi diáktárs volt, a feleség tanúja pedig dr. Ságvári Sándor budapesti ügyvéd (a munkásmozgalom történetéből ismert Ságvári Endre édesapja). 9 Az új pár első közös lakása Budapesten, a LX. kerületi Márton u. 11. szám alatt volt. Itt azonban nem nagyon tartózkodtak, Tóth Bélát munkája Genfhez kötötte. Kb. 1940-ig mint a BIT, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal magyar delegátusa dolgozott, diplomáciai státuszban. Genfi élete első időszakában felesége ottani rokonsága, az Engel-család „némileg tolakodó védőszárnyai alatt" élt; kollégáival, a diplomaták életével ismerkedett, s fölújult kapcsolata a magyar követtel, Baranyai Zoltánnal. Az Engel-család, kivált Katty néni, aki családjának „minden meglévő és beházasodó tagját saját ízlése szerint, igazi matriárka módjára, tolakodó szeretetteljes gondoskodásával irányítani akarta", némileg rátelepedett életére — ám ennek előnyei is voltak. Az internacionális família egyik tagja,