A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

kodásra készült. Hogy ebből a tervéből lett-e valami, egyelőre nem tudjuk. 1926 elején mindenesetre állás nélkül már az Eötvös Collegium Ménesi úti épületében húzta meg magát. Egy, olvashatatlan aláírású, 1926. február 17-i levél szerint szó volt esetleges szegedi középiskolai tanári elhelyezkedéséről is. Franciát tanított volna. „Sajnos egyelőre júniusig mint helyettes tanár működnél — írta neki szegedi informátora —, azután azonban meg volna a lehetősége annak, hogy rendessé nevezzenek ki." Valami miatt azonban ez a lehetőség sem realizálódott. Miből fakadt kálváriája? Talán igaza lehetett akkor még Kanyó Bélának, aki így jellemezte: „Az élet fejlődés és alkalmazkodás — Benned fejlődésre való képesség van csak meg, de hiányzik az alkalmazkodásé" (1925. dec. 29.). A kvalitásainak és képzettségének megfelelő állás megszerzése azonban opprtunusabb viselkedéssel sem lehetett volna könnyű. Annyi bizonyos, próbálkozott, próbálkoznia kellett. 1926 tavaszán például a budapesti francia nagykövetséggel állott alkalmi munkakapcsolatban, fordított nekik politikai szövegeket (A miniszterelnök levele, A miniszterelnök és a kormány szerepe). Bizonytalan helyzetéből egy franciaországi ösztöndíj mozdította ki. Amennyire a szórványos adatokból megállapítható, az 1926/27. tanévet már Párizsban töltötte. Címe ekkor hosszabb ideig: Paris V. 11 Rue Champollion. Mire szólt ösztöndíja, nem tudjuk, csak sejthető, hogy szlavisztikát tanult. A szlavista Melich János egyik, 1927. június 8-i levelezőlapja legalábbis ebbe a körbe utalja: „A magam különlenyomataiból levelezőlapommal egyszerre postára tettem néhányat azzal, hogy tessék őket Mázon tanár úrnak átadni s a magyar nyelvűeket, különösen a »Nyelvünk szláv jövevényszavak címűt elmagyarázni." Tanulmányai mellett hamar bekapcsolódott a Párisi Magyar Akadémia szervezeti életébe is. A Párizsban tartózkodó „ifjú magyar művészek, írók és tudósok" kezdeményezésére még 1925-ben megalakult egyesület a magyar-francia kulturális közeledést szolgálta, de emellett egy új, reformkonzervatív generációs tömörülés funkcióját is igyekezett betölteni. Az akadémia programja így, mint megfogalmazták: „egységbe tömöríteni az irodalom, művészet, tudomány területén megnyilvánuló mindama törekvéseket, amelyek egy haladó, tudatos, nemzeti tradíciót és európai szellemet átölelő magyar kultúrközösség megteremtését szolgálják. A magyar kultúra történelmi szubstrátumának szétszóratása idején a Párisi Magyar Akadémia a határok felett álló ifjú magyar Tudat egységének kifejezése, megértetése, ahol szükséges, megteremtője és kifejlesztője kíván lenni." (Párisi Magyar Egyesület 1925-1927. Paris, 1927. 17.) Az akadémia elnöke Dr. Ajtay Miklós, ügyvezető alelnöke Varga Zsigmond volt; Tóth Béla — az 1927 tavaszi állapot szerint — a tíz tagú igazgatótanács tagja volt (uo. 19.). Az 1927/28. tanévre újabb ösztöndíjat kapott. A hírről volt Eötvös collégiumi társa, Müller Lipót 1927. augusztus 21-i levele így számolt be neki: „A tegnapi estét Magyari [Zoltán] meghívására egy közös társaságban töltöttem s tőle tudtam meg, hogy [...] visszajöttek az ösztöndíjak s így amint vártuk, a tiéd is, az enyémmel együtt. Sok-sok szeretettel gratulálok hozzá! Amint terveztük, ősszel megint találkozunk tehát, s az együttes élmények megint még közelebb hoznak majd bennünket, későbbi életünkben." Ez az epizód már az új tudáselit formálódásába világít bele; működés közben mutatja azt a kapcsolathálót, amely az egyéni sorsok alakulását a maga informális módján alakította. E tekintetben jellemző az is, amit Müller az esetleges középiskolai tanári kinevezésről írt: „Tanári kinevezé-