A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

A véletlen játéka, hogy éppen ekkor, az 1924/25. tanévben volt a szegedi egyetem hallgatója József Attila is: 1924. szeptember 19-én iktatták be az egyetem polgárai közé (Péter, 1955. 36.). Hogy József Attila miért lett a magyar mellett francia szakos is, nem tudjuk. Franciául akkor még nem tudott, nem a könnyebb elvégezhetőség lehetősége vonzotta tehát e szakra. Irodalmi ambícióját ismerve valószínű, hogy a francia irodalom nagy irodalmi tekintélye, a Nyugatosok, például Ady Párizs-kultuszának tudata befolyásolta. De akárhogy is volt, azzal, hogy a francia szak mellett döntött, óhatatlanul Tóth Bélával is összeköttetésbe került, hallgatója lett. Indexének tanúsága szerint fölvette Tóth Béla valamennyi óráját: A XVIII. század francia felvilágosodásának irodalma (heti 2 óra), A francia nyelv története I. Hangtan (heti 2 óra) és a Francia nyelv (heti 1 óra) című kollégiumokat (Péter, 1955. 37-38.). S nagy lendülettel vetette bele magát a francia stúdiumokba. Nővérének, Jolánnak írott 1924. október 10-i leveléből tudjuk, hogy első lépésként bevásárolt: „Vettem egy csomó francia könyvet, szótárt is. A Ploetz féle Syllabaire Français-bol tanulok. Már olvasni egész jól, azonkívül 20 gyakorlatot tudok. Elég gyorsan ment." (JAVL, 61.) S ugyanitt, nővére gyanakvását cáfolva, leszögezte: „Tévedsz, mert nagyon sokat tanulok. Magam se hittem volna, hogy ennyire képes vagyok. A magyar-francia szakot választottam, a két legnehezebb tárgyat: ti. én nem tudok franciául. Van egy csomó nő hallgató, akik mind tudnak, férfi pedig egyetlen vagyok. Egy héten öt francia óra van, kettő magyarul (a XVIII. sz. fölvüágosodásának tört.), három pedig franciául [kettő: A fr. nyelv tört. (hogyan fejlődött ki a latinból) és egy: fr. stílusgyakorlatok.] Képzelheted mennyit kell tanulnom, ha tandíjmentesség miatt colloqválni és egyáltalában ha tudni akarok. Már pedig akarok." (JAVL, 60.) Tóth Béla, minden forrás szerint, jó tanár, jó előadó volt. „Fiatal ember volt, rugalmas, friss szellemű" — írta róla később egyik tanítványa, Fehér Ede (Fehér, 1957. 93.). „Felismerte József Attilában az értéket, s melléje állt." S minden jel szerint a közeledés kölcsönös volt. A fiatal költő verseskötete tervezgetésébe is beavatta tanárát. 1924. november 23-án, nővérének, Jolánnak írott levelében egyebek közt ezt olvashatjuk: „Egyik professzorom el van ragadtatva a könyvtől, egy másik is, de az fékezi magát, mivel ő ír majd kritikát a Napkeletbe. Úgymond: »Inkdbb egy komoly, meglehetős súlyú (ugye szerény!) számbavétel kell magának majd, mint baráti lelkesedes.« De elkésünk a könyvpiacról, ha nem nyomjuk ki 10-14 napon belül." (JAVL, 67.) A két, József Attila emlegette professzor egyikét a kutatás Dézsi Lajossal azonosítja (megítélésem szerint nem ő lelkesedett a kötetért, hanem Mészöly Gedeon), a másik viszont, aki a Napkeletbe ígért kritikát a könyvről, kétségkívül Tóth Béla volt — hiszen ez a kritika, mint ma már tudjuk, valóban el is készült. A félév végén a fiatal költő Tóth Bélánál is kollokvált. A közös munka hatékonyságának jele, hogy vizsgája eredménye dicséreíes minősítés lett (Péter, 1955. 38.). Ugyanakkor folyt a tervezett verskötet nyomdai előállítása is. A Nem én kiáltok 1925-ös évjelzéssel, néhány példányban már „1924 karácsony szombatjáéra megjelent — a példányok zöme azonban csak valamikor 1925 februárjában készült el. Valószínűleg ekkor lett bekötve az a 25 különleges (merített papírra nyomott, piros címnyomású, bordó díszkötésű, sorszámozott és aláírt) példány is, amelyből