A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)
MEDGYESI Konstantin: A makói Pfeiffer-affér. Közéleti botránysorozat a koalíciós évek Makóján
A képviselőtestületen belül a koalíciós pártok paritásos alapon delegáltak képviselőket, ezért a többség biztosított volt a polgármester számára. Kiss Imre viszont hamar beláthatta, a helyi FKGP-sek e döntésükkel lényegében a képviselőtestület, illetve a város első emberének legitimitását támadják. Az 1945. november 4-ei nemzetgyűlési választásokon Makón a Független Kisgazdapárt a szavazatok 52%-át szerezte meg, így egyértelmű lehetett, a közgyűlésről való kivonulással messze a legnagyobb politikai tömörülés vonul passzív ellenállásba. Ha arra keressük a választ, hogy valóban „csak" a július 21-ei gyűlés botrányba fullasztása okán robbantotta-e fel az FKGP a helyi koalíciót, akkor a válasz egyértelműen nem. A memorandumban is szó esett róla, hogy kisgazdák szerint a Kommunista Párt magatartása már korábban is „sokszor és nagy mértékben megnehezítette" az együttműködést. 1946 tavaszán-nyarán a különböző világlátásból fakadó általános ellentéteken túlmenően négy — kisebb-nagyobb — ügy terhelte meg a makói MKP és a Kisgazdapárt közös munkálkodását. Az 1946. március 11-ei közgyűlésen a képviselők arról hallgattak meg tájékoztatást, hogy a kommunista polgármester miért küldött el a hivatalból 11 köztisztviselőt — a „népakaratra" hivatkozva. Erdei Imre kisgazda városatya azt próbálta megtudakolni, „melyek azok az okok, amelyek a felfüggesztett tisztviselők ellen felmerültek?" 68 E kérdésfeltevés általában a képviselői munka természetes velejárója, az MKP-sok viszont igen indulatosan reagáltak, azzal kezdték vádolni a Kisgazdapártot, miszerint „ők hagyják, hogy minden a régi mederben menjen". 69 A korabeli szóhasználat alapján mindez arra utalt, hogy a reakciósság bélyegét igyekeztek a makói FKGP-re sütni. Abban az időszakban a fogalom, „reakciós", a legsúlyosabb elmarasztalást jelentette, és egyúttal szalonképtelenné tette azon erőt, melyre sikeresen ragasztották rá e jelzőt. Ez az önmagában jelentéktelen epizód persze kevés volt ahhoz, hogy politikai következményekkel járjon, de a helyi kisgazdákban bizonyosan nem erősítette a kommunisták iránti bizalmat. A következő ütköző szintén nem egy kifejezetten nagy horderejű téma körül bontakozott ki; jelentősége abban állott, hogy a baloldal ismét átlépett egy szimbolikus határt. Az történt, hogy Kiss Imre polgármester mindenféle képviselőtestületi felhatalmazás és pályázat nélkül nevezte ki a városi iskola fogorvost. A fő célkitűzéssel, hogy a diákok fogazata épp maradjon, mindenki egyetértett. A kisgazdák álláspontját a '46. május 13-ai közgyűlésen Szőnyi Imre ismertette: „Úgy látom, befejezett tény elé állított a polgármester úr. Tudom, hogy szükség van az orvosra, de miért nem tettek előbb előterjesztést, pályázatot hirdettünk volna." 70 A kommunista képviselők a vita során arra törekedtek, hogy megkerüljék a kérdés lényegét, miért nem szabályosan, a jogszabályok szellemében intézték ezt a valóban nemes ügyet. A polgármester pedig megint a megbélyegzés eszközével élt. („Nem látszik semmi felelősségérzet azok részéről, akik tiltakoztak." 71 ) Később, ha elszólásként 68 MVL 107 kgy. 5399 ikt./1946. 69 Uo. 70 MVL 211 kgy. 9183 ikt./1946. 71 Uo.
