A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MEDGYESI Konstantin: A makói Pfeiffer-affér. Közéleti botránysorozat a koalíciós évek Makóján

működési szabályzat alapján rendkívüli ülésen nem lehetett napirend előtt felszó­lalni. Ezt Kiss Imre kommunista párti polgármester is közölte a jelenlévőkkel, de egyben kérte a testületet, hogy a „rendkívüli viszonyokra való tekintettel" 65 adjon engedélyt a kisgazda képviselőnek beszéde elmondására. A közgyűlés szavazott, és az engedélyt megadta. Erdei Imre a következő deklarációt olvasta fel: „A Függetlenségi Frontba, majd pedig a koalícióba tömörült demokratikus pártok — köztük a Független Kis­gazda, Földmunkás és Polgári Párt is — együttesen vállalkoztak az ország újjáépí­tésére és az önkormányzatokban, addig is, amíg az önkormányzati választások megtarthatók lesznek, az ügyek intézésre. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt ezt a vállalkozást komolyan vette és veszi most is annak ellenére, hogy a lakosság között a többsége nyilvánvaló, vállalta még azt is, hogy a most meglevő paritásos alapon intézményesen kisebbségbe szorítkozzék. Tette ezt a ki­tűzött nagy cél érdekében, hogy a viszonyok mielőbb konszolidálódjanak és az új­jáépítés haladhasson, feltételezve, hogy a többi pártoknak is ugyanez a céljuk ... De kétségbe kell vonni azt, hogy a pártok egyike méltányolja ezt az áldozatkészsé­get és hajlandó a maga részéről is, ha nem is áldozatot hozni, de legalább belátni, hogy az együttműködés érdekében bizonyos lojalitásokkal kell lenniök a pártok­nak egymással szemben, mert különben együttműködés el nem képzelhető, nem hogy megvalósítható volna. A Kommunista Párt által követett magatartás az együttműködést már eddig is sokszor és nagy mértékben megnehezítette a közel­múltban történt képviselőtestületi gyűléseken, különösen pedig a tegnapi napon a kisgazdapárt által rendezett gyűlésen tanúsított magatartásával pedig teljes jog­gal hiheti a Független Kisgazdapárt, hogy az együttműködési szándék nem őszin­te, sőt e miatt minden közös munka lehetetlenné válik és ezért a maga részéről le­vonja a következtetéseket és mindennemű közös tárgyalásról, így a városi képviselőtestületi gyűlésekről is, távol tartja magát mindaddig, amíg ez a maga­tartás ilyen irányú lesz, vagy míg a[z önkormányzati — MK] választások meg nem történnek." 66 A memorandum elhangzása után a kisgazdapárti városatyák elhagyták a kép­viselőtestületi ülést. Kiss Imre polgármester a kivonulás közepette kezdte el rea­gálását: „Legalább a válaszom várnák meg a képviselő urak. Tudomásul kell ezt vennünk és ezek szerint a jövőben nekünk, az itt maradottaknak kell vállalni a vá­ros ügyeinek intézését. Nagy veszedelem azonban reméljük, nem lesz. Van köte­lességtudat és a városunk érdekében mindent meg kell tenni, hogy városunkban jólétet teremtsünk. Kérem az itt maradottakat, hogy szíveskedjenek ennek tudo­másulvételével továbbra is higgadtan, fegyelmezetten a város érdekében a legtöb­bet és a legjobbat nyújtani." 67 Kiss Imrét valóban meglepte a kisgazdák lépése. Az MKP makói vezetőségé­nek másnapi ülésén mondta: „Nem gondoltam, hogy ezért [ti. a gyűlés megzavará­sa miatt — MK.] minden népi szervből ki fognak vonulni." 65 Uo. 66 Makó Város Levéltára ( a továbbiakban: MVL) 290 kgy 15.706/1946. 67 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom