A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MEDGYESI Konstantin: A makói Pfeiffer-affér. Közéleti botránysorozat a koalíciós évek Makóján

államtitkárt hivataláról mondassam le, a leghatározottabban visszautasítottam. Pfeiffer Zoltán ezután még több mint fél évig államtitkára volt az Igazságügy-minisztériumnak."

44 Nagy Ferenc miniszterelnök dolgát megkönnyítette — vagyis maradt mozgástere, így például kiállhatott Pfeiffer mellett — hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol és amerikai tagjai tiltakoztak amiatt, hogy Szviridov egyoldalúan avatkozott be a magyar belpolitikába, s ennek következtében a szovjetek felfüggesztették a jegyzék hatályát.

45 A július 16-ai pártközi megegyezés következtében pedig Pfeiffer Zoltán megmaradhatott a posztján, és mindez reményt jelentett arra, hogy a személyét érő kommunista párti támadások egy időre megszűnnek. „...KÉT PÁRTTAG ARRA HIVATKOZÁSSAL, HOGY A VASÁRNAPI TÜNTETÉSSEL NEM AZONOSÍTJA MAGÁT, KILÉPETT" (A botrány következményei) Az időleges belpolitikai békét hozó július 16-ai kompromisszumot követő napokban történt tehát Makón a Pfeiffer Zoltánt ért incidens. Abban a közéleti szituációban az MKP országos vezetésének semmiképpen sem volt érdeke a kisgazdapárttal való közös kormányzást egy ilyen üggyel megterhelni. Az tény, nem a budapesti központ állt a makói botrány mögött. A helyi kommunista párti vezetők, akik a baloldali országos sajtóból (főként a már idézett Szabad Népből) és alkalmi parlamenti pletykákból, bennfentesnek gondolt pártapparátusbéli személyektől értesültek a politikai történésekről, úgy érezhették: a „fasisztamentő" Pfeiffer üldözött vaddá vált (június közepétől egy hónapon át valóban az is volt), ellene bármi megengedhető. Ilyen megfontolások és lélektani összetevők állhattak a gyűlés megzavarása mögött. A makói MKP-s politikusok olvasták a Szabad Népnek az igazságügyi államtitkárra zúdított vádjait, ez meg is maradt bennük. (Láthattuk Kiss Imre is a Szabad Nép Pfeiffert ostorozó írásaira utalt, mikor a makói botrány összefüggéseit igyekezett megmagyarázni.) Bizonyára nem értesültek viszont a Szviridov-levél felfüggesztéséről és a színfalak mögött zajló pártközi tárgyalások eredményéről. így, amikor hírét vették Pfeiffer Zoltán makói látogatásának, azt gondolhatták, eljött az idő a cselekvésre, ahogyan a Makói Népújság publicistája írta: „A kommunista párt tömegei [...] maguk akarták leellenőrizni a szónokok demokrata mivoltát."

46 A Magyar Kommunista Párt országos központja a július 21-én Makón történtekkel összefüggésben megfeddte a helyi vezetőket. „Az MKP központi vezetősége és a megyei PB vezetősége is kivizsgálta az ügyet és nagyon megbírálták a makói pártvezetőséget a népgyűlés megzavarása miatt, mert azzal nagyon megnehezítek ték az országos politikai rendezést, a koalíciós pártokkal való együttműködést. A kommunista pártszervezet makói vezetői is belátták azt, hogy olyan eszközökkel 44 NAGY Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. I. Európa-História. 1990. 319-321. p. 45 VIDA István: Koalíció és pártharcok. 1944-1948. Magvető Kiadó. Budapest, 1986. 199. p. 46 Makói Népújság, 1946. augusztus 6. 3. p.