A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MEDGYESI Konstantin: A makói Pfeiffer-affér. Közéleti botránysorozat a koalíciós évek Makóján

Ellenőrző Bizottság elnökhelyettesének a Teréz körúti gyilkosság

41 után a szovjet katonák temetésen elmondott szavait. („Fasiszták, fasisztabarátok és különböző reakciósok vérrokonai egymásnak. Ha nem folytatunk ellenük erélyes harcot; tönkre tehetik a magyar népet. A magyar kormánynak a legerélyesebben le kell törnie a fasizmus és reakció védelmezőinek ellenállását."

42

) Majd jönnek sorba a Pfeiffert ostorozó mondatok. „Az államtitkár úr legfőbb gondja, hogy megmentse azokat, akik ha nem folytatunk ellenük erélyes harcot; tönkre tehetik a magyar népet. Egész tevékenysége azt igazolja, hogy fasiszták, fasisztabarátok és különböző reakciósok vérrokonai egymásnak. Ha pedig az államtitkár úr idekint tettekkel bizonyítja be, hogy tartja az odabent ülő fasisztákkal és reakciósokkal a rokonságot, akkor a magyar demokráciának — hogy letörhesse a fasizmus és reakció védelmezőinek ellenállását — haladéktalanul gondoskodnia kell arról: Pfeiffer Zoltán ne államtitkárkodhasson tovább a magyar igazság ügyében, hanem odakerüljön, ahová a magyar köztársaság törvényeit megsértőknek, a fasisztáknak és a reakciósmentőknek kerülniök kell."

43 A Kommunista Párt hivatalosan is követelni kezdte az FKGP-től Pfeiffer Zoltán visszahívását az Igazságügyi Minisztérium államtitkári posztjáról. 1946. július 7-én pedig Szviridov tábornok jegyzéket adott át Nagy Ferenc miniszterelnöknek, melyben többek között felszólította a magyar kormányt, hogy mentse fel állásából az igazságügyi államtitkárt. Nagy Ferenc így emlékezett később a Szviridov-féle nyomásgyakorlás Pfeiffer személyét érintő vonatkozásaira: „A következő követelés, hogy mondassam le hivataláról Pfeiffer Zoltán igazságügyi államtitkárt, miután hivatalában akadályozza a demokráciaellenes bűncselekmények gyors kivizsgálását és a bűnösök megbüntetését. [...] Hogy Pfeiffer Zoltán 41 A Teréz körúti gyilkosságról: az Oktogon téri kávéházában az egyik pincérnőnek két férfi udvarolt egyszerre. Egy szovjet tiszt és egy magyar diák. Mikor a budapesti fiatal megtudta, hogy kedvese számára nem ő az egyedüli férfi az életében, bosszút forralt. Egy közeli romos ház padlásáról megleste, hogy a szovjet katona és bajtársa megérkezik a kávéházhoz, majd a magasból rálőtt az oroszokra. Ez a lövés azonban célt tévesztett. A diák erről mit sem tudva a padláson öngyilkos lett. Eközben — egyfajta fatális véletlen folytán — a két részeg szovjet katona hangos szóváltásba keveredett egymással, s utána tűzharcot vívtak. Az egyik a helyszínen, a másik a kórházba szállítást követően halt meg. (Szakács Sándor-Zinner Tibor: A háború „megváltozott természete". Adatok és adalékok, tények és összefüggések. 1944-1948. 278. p. 282. p.; illetve FŐLDESI Margit: A szabadság megszállása. A megszállók szabadsága. Kairosz Kiadó. Budapest, 2002. 281-282. p.) Visszaemlékezéseiben Mindszenty bíboros így írt az esetről: „A nyár közepén a rádió és az összes lapok nagybetűs címek alatt feltűnően terjedelmes beszámolókat adtak arról, hogy Budapesten a Teréz-körúton megöltek egy szovjet katonát és a merénylet után a színhely közelében egy romház padlásán megtalálták egy fiatalember hulláját. Az ifjú a KALOT egyenruháját viselte s így tudta a nyomozás kideríteni, hogy a gyilkos az egyik katolikus ifjúsági egyesületnek a tagja. A halálost lövést, amellyel a derék szovjet katona életét kioltotta — így szóltak a közlemények —, a romház ablakából adta le s elvetemült tette után a ház padlására menekült, de a rendőrség utolérte. Ekkor szorult helyzetében ott a romház padlásán öngyilkosságot követett el. Ezt a kitalált rémdrámát azért szőtték meg, hogy megtorlásul ifjúsági egyesületeink feloszlatását követelhessék. Egyetlen lap sem tehetett említést arról, hogy a népes körúton, a járókelők szeme láttára, egy feldühödött szovjet katona szóváltás közben lőtte agyon a társát." (MINDSZENTY József: Emlékirataim. Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Budapest, 1989. 134. p.) 42 Szabad Nép, 1946. június 29. 7. p. 43 Uo.