A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

KOMOLY Pál – MIKLÓS Péter: Oltványi Pál végrendelete

apáczák, de az e czélra hagyott pénz is elfogyott. Nagy volt ugyan az örömöm, de nem sokáig tartott az, mert a szerzet jelöltjei ekkor az úri osztályból annyi tanuló jelentkezett, hogy szegény szülők gyermekei kiszorultak abból. Fájt, nagyon fájt szívemnek ezt látni, hogy az apostolok szándéka így nem teljesül. Bementem Temesvárra főpásztoromhoz 1874. év elején, előterjesztem a szegedi szorult helyzetet, a szülőknek előttem kifejezett panaszait, és arra kértem, hogy a szomszédnak árba bocsájtott házát legyen kegyes megvenni és annak üres telkén az udvarban egy három osztályú népiskolát építeni. Sajnálkozva jelenté ki, hogy mivel 1874. évben Lúgoson épít új zárdát, és két községet is templom építésben nagy összeggel segélyez, nem teljesítheti kérésemet. Ezen elutasító, de bár kimenthető nyüatkozat után én vettem meg saját erszényemből azon házat és már 1874. éven felépíttettem azon az új népiskolát három tanteremmel, melyhez 1886. évben a negyediket, 1897-ben pedig az ötödiket építtettem úgy, hogy most az öt tanteremben 5 apácza tanítja díjmentesen a hatosztályra a törvény által előírt tárgyakra évenkint 400-500 leányt, a főpásztor pedig a csanádi káptalannál kezelt alapítványból 1 600 koronát utalványozott a népiskolában tanító apáczáknak. Szeged város hatóságánál is kieszközöltem részükre 3 000 és 200 korona évenkinti segélyt, 20 öl fát a termek fűtésére és egyszázhatvan koronát a szegény tanuló leányok fölsegélyezésére, úgy hogy most a népiskola tanítói és tanulói részint a most említett passzusokból, részint az én és más jótevők alapítványaiból kellőleg biztosítva vannak, kiknek ügyét az 1902. március 3-án kelt és másolatban G. jel alatt idecsatolt legújabb alapítványlevelem is pártolólag fölkarolja. Örömmel hoztam ezen áldozatot a nagybátyám által alapított és általam megbővített apácza tanintézetre, melynek törzskönyvei szerint eddig is már e végintézet alkotása előtt 80 000 koronával nagyobb összeget adtam ki, mert az általam 27 évig kormányozott tanintézet sok nagy örömben részesített engemet, hol fönnállása óta közel tizenegyezer tanuló leány nyert az apáczák vezetése mellett valláserkölcsi nevelést, és a törvény által előírt tárgyakban is szép eredményű tanítást, amelyet a szomszéd Bács és bánáti vármegyékből is fölkerestek a szülők, kik leánygyermekeiket a magyar nyelv megtanulása végett idehozták Szegedre az intézetbe. Nem katolikus vallású tanítványok is fölkeresték az intézetet a fenti időszak alatt, 87 görögkeleti, 39 ágostai, 49 helvét és 130 zsidó felekezetei tanítványa volt az intézetnek. Évenkint 600 volt a tanítványok száma. Már az 1898 évi tanügyi értesítőt is röviden közöltem, ezen népiskolának múltját és születését is, a miért a végintézetem különös pártfogásban részesíti a népiskolát, és mivel annak épülete már 30 éves és így az idő viszontagságainak kitéve tatarozásra és később megújításra is szorul, legyen erre is alap, melyet az esetre a szegedi intézet fenntartását megígérő Csanád egyház megyei kormány szintén fölhasználhat. XXV. Ha ez előbbi pont szerint eme 27 évig viselt igazgatóságom korszakában erőmet elvesztettem is, a keserűség poharát is (keserűség) gyakran ki kellett ürítenem. A vallási neveléssel kibékülni nem tudó és nem akaró páholy által tévúton