A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

KOMOLY Pál – MIKLÓS Péter: Oltványi Pál végrendelete

hogy újabb kijárt eredmény várakozik reám, úgy Gróf Csáky Albin miniszter urat, mint főpásztoromat is arra kértem, hogy mivel már úgyis megkaptam eddigi szolgálataimért a túlságos jutalmat, a különben mély hálával fogadott jó szándékukat ne érvényesítsék, hogy a túlvilágon is maradhasson föl javamra a jutalomból. Azonban a túlvüági jutalom iránti hő vágyómat annak és reményemet egy részben ha növeli, de másrészt devalválja a szentatyának ama intelme „az Úr Isten előtt sokkal kedvesebb és értékesebb azon áldozat, melyet az illető életében önmaga ád az általa szerzett és sírjába úgysem magával elvihető vagyonából, mint azt halálozása után mások által osztja föl és áldozza is jótékony czélokra, habár ezen intelem ezen első részét teljesíteni igyekeztem is. A másik, azt több fontos ok miatt nem hajtottam végre. Nem szerettem, ha életemben nyújtott áldozataimért írott dicsérő himnuszokkal tiszteltek meg, az ovácziónak soha nem voltam barátja, de az is nagyon zokon esett szívemnek, ha pap társaim közül azok, kik példámat követni nem tudták vagy nem akarták, tiszta szándékomat is avval gyanúsították, hogy új kitüntetésre, vagy püspöki székre vadászom. És mivel Szeged zárt városában laktam magam és rokonaim illő eltartása miatt a penzió csekélysége miatt a kamatokat is igénybe vettem. Azonban mind e mellett is meaculpát mondok e téren mulasztásaimért, hogy a jó Isten segélye mellett a takarékosság által szerzett vagyonomnak nagy részét mások által helyezem az áldozat oltárára most, halálozásom után. XXTV. Hogy végintézetem rokonaim és földeáki jó híveim segélyezése meUett a szegedi Erzsébet kórházat és a Szeged-alsóvárosi apácza tanintézetet különösen pártfogolva dotálja az előbbire nézve a XLX-ik pont alatt a keUő felvilágosítást, az utóbbira nézve pedig itt adom meg azt még, melyet már az 1898. évi tanügyi értesítő is érintett. Midőn b.e. Oltványi István nagyprépost 1869. február 2-ikán kelt végintézetében a Szegedi apáczaintézetet alapította, 70 000 korona maradt fönn tömegéből e czélra, én ennek felét kis népiskola építésére, másik felét az intézet fenntartására szántam, és mint ő kívánta, egy kis népiskolát akartam a szegény szülők gyermekei ingyenes tanítására építeni az ő szülővárosában, Szeged-Alsóvároson. Boldog emlékű főpásztorom azonban az egész hagyatékot kívánta beépíttetni és oly nagy intézetet Szegeden fölállítani, hol az apácza szerzet Candidálásai is a képezdei tanfolyamot végezvén itt Szegeden, elsajátítják maguknak hazánk szép nyelvét, és ezen fogjuk majd oktathatni a csanádi egyházmegye német községeiben elhelyezett zárdákban a tanítványokat. Sokáig elnéztem és nem fogadtam el a tervet, azon ok miatt, hogy így dotáció célkül fognak a nővérek működni, ami nehézkes áUapot, ezen aggodalmamat utóbb legyőzte ezen utóbb írásban is adott nyüatkozatával, hogy ő fogja a szegedi tanintézetet fönntartani. Ugyan ezt 1874. évi március 24-én 68. szám alatt a minisztériumnak is bejelentette, amiért az Oktatásügyi Minisztérium 1880. március 3-án 9365. szám alatt azért köszönetet szavazott neki. Ezen ígéret után az alsóvárosi apácza anyaházhoz is folyamodtam, de onnét sem kaptam elfogadható ajánlatot ez ügyben, ezért elfogadtam főpásztorom tervezetét. 1872-1873 évben felépíttettem a szegedi alsóvárosi nagy apácza tanintézetet és abban már 1873. szeptember 28-án nagy ünnepéUyel be is vezettettek az