A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
T. KNOTIK Márta: Gyógyszertárak Csongrád megyében (1738-1947)
Szeged A szegedi patikatörténet 1720-as évektől számítandó kezdeti évtizedeihez dr. Sági Erzsébet és Csajkás Bódog kutatási eredményeit idézzük. Ujabb levéltári föltárások adatai a 19. század első feléből valók. A század derekáról származó jelentés az 1850/51. évre vonatkozott, amit Adler Ignác Csongrád Megye főorvosa, Farkas János városi főkapitány mint törvényes bizonyság, és Herzl Fülöp városi főorvos, Rakita Alajos és Cajus Gábor jelenlétében végzett. A jelentés 1851. október 20.-án készült. 55 Ekkor négy gyógyszertár működött a városban. Szeged vonatkozásában 1880-tól a különböző címeken megjelent címtárak adatait is fölhasználtuk. 56 A MEGVÁLTÓHOZ gyógyszertár Szegeden 1738-ban létesülhetett az első polgári patika Graff Mátyás tulajdonában. (Alapítási idejének 1895-től más következtetés alapján az 1713. évet tartják számon.) Ezt megelőzően „Szegeden a század húszas éveiben az instabü viszonyok, a török közelsége miatt nem volt civü patika, így a város kérte, hogy telepítsenek hozzájuk tábori patikát." 57 „Az uralkodó 1727-ben az udvari haditanács javaslatára elrendelte, hogy Szegeden tábori gyógyszertár létesüljön. ... Beer Antal a helyőrségi gyógyszertárt talán éppen 1727-ben" létesítette. Ebben volt segéd az a Graff Mátyás, akit 1730. augusztus 22-én fölvettek a polgárok sorába. „A jegyzőkönyv először 1733. február 3-án említi Graffot mint városi gyógyszerészt. ... A városi gyógyszertár megnyitására azonban valószínűleg csak 1738-ban került sor." Graff 1740-ben házat építtet magának, majd 1746-ban Beer Antaltól megvette a helyőrségi gyógyszertárat. Graff Mátyás a városi gyógyszertárat lelkiismeretesen vezette több mint három évtizeden át. 1770-ben halt meg. „A városi gyógyszertár vezetését Gaff Antal vette át atyjától." Ő azonban csak „1773. augusztus 11-én szerezte meg a bécsi egyetemtől gyógyszerészi képesítését és oklevelének kihirdetése után a tanács elismerte városi gyógyszerésznek. ... Graff Antal 13 esztendeig bírta a városi gyógyszertárat és 1784-ben eladta Prezetska Vencelnek." Antonius Graff Senator 1800. júl. 22-én halt meg ötvenhét éves korában. 55 Szentes Levéltár: Megyehatóság iratai. 8385/1851. 56 FARKAS Antal: Szegedi Kalauz. 1880; FARKAS Antal: Szegedi Kalauz. 1883; WEINMANN Antal: Útmutató. 1896; Útmutató. 1898; HOLLÓSI Ödön-VOGEL Antal: Szeged város címtára. 1911; LIGETI Jenő: Szegedi telefon-jegyzék és címtár. 1913; SlPOS Iván: Szegedi Közhasznú könyv (új szegedi telefonkönyv). 1918; TONELLI Sándor: Szegedi évkönyv teljes szegedi címtár és telefonkönyv 1921; BOTTKA Sándor-CSERZY Mihály: Szegedi útmutató és telefonkönyv. 1927; Szeged sz. kir. Város címtára. 1930; Szeged szab. Kir. Város legújabb teljes cím- és lakjegyzéke. 1933; HORVÁTH Győző-ZSADÁNYI Oszkár: Szeged szab. Kir. Város és környéke címtára. 1942. 57 dr. SÁGI Erzsébet: A polgári és katonai gyógyszertárak gyógyszer beszerzéséről és a Natorp cég ebben viselt szerepéről a XVIII. század utolsó évtizedeiben. I. rész. Gyógyszerészet 1999. október 666.