A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
T. KNOTIK Márta: Gyógyszertárak Csongrád megyében (1738-1947)
„Presetska Vencel gyógyszerész Székesfehérvárott született, examenjét a pesti egyetemen végzete és ettől kapta approbációját is, a szegedi polgárok sorába 1785-ben vették fel. A városi gyógyszertár adás-vételi szerződése 1784. október 29-én készült. E szerint Graff Antal eladta örökös joggal, visszavonhatatlanul a Babarczy örökösök háza mellett, a Palánkban lévő gyógyszertárát minden felszerelésével és raktárával, a található gyógyszerészi könyvekkel, a szerszámkamrában lévő órával, a segédek ágyaival, az eddig általa lakott épületet a hozzátartozó épületekkel együtt 12000 forintért." 5 A patikára vonatkozóan idézzük „Presetska Venzel Szeged K. Város patikáriusa a Tekintetes Nemes Tanáts"-hoz 1811-ben írt beadványából: „én boldogult Graf Senator Úrtól több esztendők előtt a Patikámat 9 ezer forint értékű pengő pénzen megvévén." Ugyanezen év november 20-i irat tartalmazza, hogy engedélyt nyert fiók gyógyszertár nyitására Alsóvároson, amit elmulasztott megnyitni: „Presetzka Ventzel Úr az 806. Esztendei 2073 Szám alatt rendelt és 807. esztendei 916 Szám alatt Fölség által jóvá hagyott Filiális Patikát fel állítani el mulatta" mulasztotta, írja Virág főnótárius. D. Venceslaus Presetska Apothecarius 1814. március 22-én halt meg 59 éves korában. — 1814 februárjában Prezetska Jánosra szállt a gyógyszertár joga, aki polgárságért folyamodott. A március 7-i ajánlásban olvassuk, hogy a polgárságért „esedező Prezetska János Úr Fehérvár Vásosábul való Rcathol, Polgári Születés, 27 Esztendős, Nyőtelen, Patikárius aki leg közelebb Prezetska Venczel Úr Patikáját meg vévén első februárius olta valóban annak birtokában vagyon." 60 — 1816-ban Bauernfeind Ferdinánd vásárolta meg a gyógyszertár jogát Prezetska Jánostól. 61 1850-től a patika bérlője Khudy József gyógyszerész. Az 1851. évi főorvosi ellenőrzéskor a patika helye: „A fő piacon, a közép városban Palánkba. A Megváltóhoz. A tulajdonos Baurnfeind Ferdinánd, Khudy József mint eme gyógyszertár bérlője a gyógyszertárra felügyelvén, egyetemi oklevelét nyerte a Pesti K. Egyetemtől 1848-ik évben, bérlője lett 1850-ik évben. ... Jelenleg 2 segéd képpen működő egyéne vagyon. — Pawlikofszky Ignácz lengyel, lembergi születés, gyakornoki éveit töltötte Egerbe, hol egyszersmind segédkedett is, jelenleg Szegeden a fentebbi gyógyszertárba fél év óta működik, — a másik Pinczés István, Félegyházi Kiskunsági születés, gyakornoki éveit töltötte Kecskeméten Segéddé lévén ugyan ott 1850-ik évben, jelenleg Szegeden 1 évet töltött. Gyakornokai nincsenek. Jelen a Megváltóhoz czímzett gyógyszertár két útzára szolgáló, elegendő nagy, világos, száraz, elvan látva minden nemű patikai bútorzatokkal, elegendő edényekkel, szelenczékkel, fiókokkal, mosarakkal és mértékekkel, az edények abban tiszták, felírások olvashatók és betűrend szerént elhelyezvék. ... A patikai műhely elegendő nagyságú és világos, a tűzhely célszerűen van elrendezve." A gyógyszeré58 CSAJKÁS Bódog: Szeged egészségügyének története a XVIII. században. Szeged, 1944. 149. Szegedi Levéltár (SZL) Feudális összeírások levéltári gyűjteménye Szeged város összeírásai. Befogadott polgárok. 1785. Presetska Vencel Apothecarius, Fehérvár. 59 SZL Szeged város tanácsi iratai (Ti.) 2999/1811; HABERMANN Gusztáv (HABERMANN): Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Szeged, 1992. 226. Szeged Belvárosi r. k. plébánia halottak anyakönyve. 60 SZL Ti. 1004/1814. HABERMANN 226. 61 REIZNER János: Szeged története III. kötet. Szeged, 1900. 210. HABERMANN 22, 146.