A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MEDGYESI Konstantin: „Makóról is lehetett látni, hogy recseg-ropog a rendszer, túl sok az ellentmondás”. A rendszerváltó évtized makóiságának természetrajzához

ami esetleg a politikát is feltételezte volna, hanem az orvosira felvételiztem. Az orvosi egyetemen is sok időt töltöttem történelmi témájú könyvek tanulmányozásával. Folyamatosan figyeltem a politikát, ugyanakkor számomra nyilvánvaló volt, azzal a rendszerrel, amelyik kivégeztette Nagy Imrét, nem lehet közösséget vállalni. Felszólítottak, lépjek be a KISZ-be, nem akartam. Jöttek apámhoz, hogy nagy összegű társadalmi ösztöndíjat kaphatnék, de van egy probléma, még nem vagyok benne a KISZ-ben. Az apám azt mondta, vegyék úgy, már benne van. A későbbiekben viszont nem tudtam velük tartani. Az orvosin kaptam egy aranyos kis évfolyamtársamat, egy orvostanhallgató nőt, aki engem figyelt, segített, mert úgymond politikailag nem voltam érett. * — Szereztem egy sportsérülést, amit a mai napig nyögök. Eltört a nyakcsigolyám, emiatt nehezen tudtam az orvosi táskát cipelni. A kollégák rábeszéltek, az évek óta üresen álló osztályvezetői, városi főorvosi állást fogadjam el és töltsem be. Kötelező volt államigazgatási vizsgát tennem. Elvégeztem négyessel. Szerettem az osztályvezetői munkát. Egy idő után azonban nem bírtam azt a légkört, ami az akkori városi tanácsnál kialakult. A közigazgatást végül is a városházán, Forgó István tanácselnök asztalánál zajló vezetői értekezletek kapcsán tanultam meg. A pártbizottság vezetése egyébként engem akart városi kórházigazgatónak, de miután nem léptem be a pártba, mindenütt egy kicsit akadályoztak. * — Úgy érzem, a város értelmisége akkor, 1990-ben hitt a rendszerváltásban és mellém állt. — Az erkölcsi elismerésért csináltam. Soha nem pénzért. Sokan azért vállaltak politikai munkát, mert úgy gondolták, valami úgyis bejön. Engem egyszerűen vagy hülyének néznek vagy el sem hiszik, hogy nekem semmi anyagi hasznom nem volt ebből az egészből. — Néhány újságíró rám szabadult. Érdekes, előtte nem merték a vezetőket bírálni. Egyszerűen rajtam verték le a negyven évet, a rossz lelkiismeretű újságírók engem kezdtek el támadni. Ha nem bántanak egyfolytában, könnyebb lett volna. Olyan félnótás cikkeket közöltek le, ami után előfordult, hogy rám verték az ablakot. Mondván, elherdálom a város pénzét. Például hogy mekkora területet fűtünk mi a múzeumi célokat szolgáló Espersyt Házban. Kiderült, valaki bement a Földhivatalba, kikérte az ingatlan adatait. Az alapterületbe beleszámította a kertet is, majd így mindent együttvéve beszorozta a rezsi költséggel. Ez alapján támadtak, hogy pazarolunk. Az a helyzet, a múzeumi épületek nem is a város tulajdonában vannak. Megyei fenntartásúak. Ilyenek voltak, hazugságok tömkelege. Egyes újságírók polgármesteri munkám első percétől butították a népet.