A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
MEDGYESI Konstantin: „Makóról is lehetett látni, hogy recseg-ropog a rendszer, túl sok az ellentmondás”. A rendszerváltó évtized makóiságának természetrajzához
— Nagy áldozatokkal jár ám ez a politika. Bárcsak több időt töltöttem volna az édesanyámmal. Előfordult mondjuk, hogy az akkor 12-13 éves fiam kint a polgármesteri váróban órákat kellett, hogy rám várjon. Nem kezdeném újra, nem vágnék bele, inkább a családommal törődnék többet. Mindazonáltal úgy gondolom, abban az időben — mások szerint is — senki nem volt ilyen felkészült erre a pozícióra. Ha bármi kérdésben lett volna felkészültebb személy, akkor az már a leváltásomhoz vezetett volna. — Amikor oda kerültünk, úgy gondoltuk, nem akarjuk senkinek a kenyerét veszélyeztetni. Még azoknak sem, akik az előző rendszer kiszolgálói voltak. Azt viszont vallottuk, ha már rendszerváltozás történt, akkor legalább a vezető beosztásokban valóban új emberek legyenek. — Eredménynek tartom, hogy az egykori munkásőr laktanya helyén kiépülhetett az új mentőáUomás és a tűzoltólaktanya. Ebben igazán benne volt a négy esztendős polgármesteri munkám. Ami pedig a fejlesztéseket és pályázatokat illeti; ami a részemről szükségeltetett mindent megtettem. Lehetne sorolni az elnyert és el nem nyert pályázatokat. Ez utóbbiak sikere esetén bizony nehéz helyzetben lettünk volna. A bennünket megelőző tanácsi vezetés ugyanis nem hogy nem spórolt nekünk, hanem egy nem túl jelentős feladatra (a Demke-felújítására) eladósította a várost. Pedig megfelelő fellépéssel az akkor "elosztó" megye finanszírozta volna a munkát. Emellett akadtak olyan öröklött feladatok, mint a rettenetes áUapotban lévő Deák Ferenc utca — a korábbi piac által összerondítva — rendbehozása. Erre a célra akkoriban egyáltalán nem volt pályázat, mégis megcsináltuk. Belefért az első négy évbe a fürdő felújítása, két tornaterem építése. (Csak az egyikre kaptunk támogatást, a másikra nem, így nem épülhetett sportcsarnok.) Felújítottuk a Bartók Béla Általános Iskolát, a Bajza utcait pedig befejeztük. Súlyos müliók mentek el a szennyvíz pályázatra, ami nyerhetett volna. Végül Búzás Péter második ciklusában valósult meg. Százszázalékosan előterjesztett állapotban volt a polgármesteri munkám negyedik évére az új szeméttelep ügye is. Ez is Búzás második ciklusában jött létre. * — Az én időmben leadtuk a kórházat a megyének. Tudtam, így nagyobb lehetőségek lehetnek a kórház fejlesztésére, hiszen a megye a pályázatoknál erősebb. Ennek a döntésnek köszönhetően épült meg akkoriban a mosoda, az étterem. A mai napig azzal vádolnak, hogy én elfecséreltem a makói kórházat. Ha akkor nem adom le az intézményt, és azonnal nem indul be a fejlesztés, akkor Makón már nem lenne kórház. — Hibákat követtem el. Biztos, hiszen társaim, a kisgazdák szétszéledtek. Azért sem ment mindig könnyen az egység fenntartása, mert gyakran jött elő,