A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MEDGYESI Konstantin: „Makóról is lehetett látni, hogy recseg-ropog a rendszer, túl sok az ellentmondás”. A rendszerváltó évtized makóiságának természetrajzához

— Amikor 1987-ben megválasztották első titkárrá, érezte-e, hogy Ön lesz Makó város utolsó kommunista párttitkára? — Nem. Az, hogy nem fogom vagy nem akarom sokáig csinálni, az bennem volt, mert nem vagyok hatalom mániákus, de hogy én leszek az utolsó, azt nem gondoltam. — A rendszerváltás előtti megbolydult maga a város, a politikai közélet is. Az alakuló polgári képződések vezetői, tagjai közül többekkel nagyon jó emberi kapcsolatom volt. Nyilvánvalóvá vált, az egypártrendszer állapota nem tarthat sokáig. Valóban többpártrendszerre van szükség. Azt kell mondanom, nagyon őszinte kapcsolatom alakult ki a képződő MDF szervezetével. Volt egy olyan időszak, ez 89 augusztusa táján lehetett, amikor a Fórum egyik helyi személyisége, nem mondom meg a nevet, mert nem a név a fontos, bejött a pártbizottságra hozzám. Beszélgettünk aktuálpolitikai kérdésekről és egyszer csak kipittyentette a hangot, aminek a lényege, hogy hát menjek át az MDF-be, mert olyan emberekre van szükség, mint amilyen én vagyok. Azt mondtam neki s nem bántam meg, hogy így válaszoltam, mert valóban őszintén éreztem: az én politikai felfogásom baloldali. Az életről és mindenről vallott nézeteimet, érzéseimet nem befolyásolja az, hogy hány párt lesz. Azt nem tudom feladni, amiben hiszek. Az igazságosság, az emberség, a becsület, a tisztesség a meghatározó a számomra. — '89 végén munkanélkülivé lettem. Az MSZP-ben már nem akartam státuszt váUalni. Akkorra elegem lett a közéleti szereplésből. Akkor volt időm csavarogni, sétálgatni a városban. Még a Deák Ferenc utcán volt a piac, s ott egy embergyűrű mellett mentem el. Nem néztem különösebben a csoport tagjaira, csak a hangra lettem figyelmes. A következőt hallottam — és most szó szerint idézem — „az anyjába ennek a Keresztesnek, nem tudjuk kikezdeni!" Ilyen erkölcsi kitüntetést, mint akkor soha senkitől nem kaptam. Pedig ha úgy tetszik, egy szidalom hangzott el. Ez a fajta megítélés minősítette az én párttitkári munkámat is. A rendszerváltás pülanataiban sem kaptam fenyegető telefonüzengetéseket, nem volt részem éjszakai zaklatásokban sem. — Meddig volt munkanélküli? — Az MSZMP megszűnése után kaptunk 3 hónap kifutási időt, utána lettem hivatalosan munkanélküli. Ez az időszak az én esetemben 1992-ig tartott. — 1992-ig folyamatosan munkanélküli volt? Talált volna állást, de úgy volt vele, hogy most ki akarja pihenni a rendszerváltozást vagy egyszerűen nem tudott munkát szerezni? — Nem akartam pihenni. Kétségtelen, érzelmüeg nyomot hagyott bennem, hogy, amiben hittem, az egy rossz mechanikai működés következtében semmivé vált. Ez nem esett jól. Gyorsan kiheverő típus vagyok. A nagy tragédiákon is hamar túl vagyok, legfeljebb magamban hordozok apró sebeket. Nem ültem tétlenkedve, nyüzsögtem, mozogtam állás után. Az 1990-es évek elején széthullt minden, össze keUett szedni, az életnek be keUett indulnia. Én az alatt a két év alatt