A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MEDGYESI Konstantin: „Makóról is lehetett látni, hogy recseg-ropog a rendszer, túl sok az ellentmondás”. A rendszerváltó évtized makóiságának természetrajzához

lyomból kerülnek ki, noha természetesen vannak idősebb és fiatalabb generációk is. A mi korosztályunk tagjai pedig '56-ban vagy a Rákosi-rendszer idejében még gyermekként élték a mindennapokat. Az égvilágon semmi közünk nem volt azokhoz a dolgokhoz. Borzasztó furcsa, amikor az utódpártként való buta megbélyegzéssel minket tesznek azokért a bűnökért felelőssé. Hát hallom, hogy mint az ördögök, olyanok vagyunk... Szóval 1968-ban lettem az MSZMP tagja. Sok mindenkivel nem tudtam azonosulni a párton belül. Nem tudtam mit kezdeni a sztálini diktatúrával. A gyermek sem tud felelősséget vállalni a szüleiért. — 1987 tavaszán lettem a makói pártbizottság első titkára, 1989 őszén a Szocialista Párt létrejöttével végződött ez az időszak. Igen, én voltam Makó város és térsége utolsó párttitkára. Az MSZP megalakulása után tag maradtam, de már nem vállaltam tisztséget, akkor már mások jöttek. Abban a két évben, amikor városi párttitkár voltam, az MSzMP helyi és térségi szintű szerveiben is érezhető lazulási folyamatok kezdtek kialakulni. Nem a szocializmusba vetett hit érzése gyengült, hanem maga a gyakorlata puhult, oldódott. Az én időszakomban a párt irányítási funkciója visszább szorult. Két példát gyorsan el tudok mondani. Az egyik a gazdasági élet pártirányítása. A korábbi években az volt a gyakorlat, hogy az MSzMP testületei megfogalmazták a gazdasági szervezetekkel szemben az elvárásokat, ha nem is ukázokat, de az igényeket mindenképpen, és ezeknek a szempontoknak a teljesítéséről, végrehajtásáról félév vagy egy esztendő múltán — attól függ milyen határidőt kaptak — kellett érdemben beszámolni a párt testületei számára. Nekem az volt a véleményem, hogy mi, a párt sem vagyunk mindenhatóak, mindentudók. Ne akarjunk jobban érteni a gazdasági élet szervezéséhez, mint azok a szakemberek, akiknek ez a szakmája és jól csinálják. Szokatlannak tűnt az akkori végrehajtó bizottsági tagok fülének, hogy én mondjuk nem tartottam igényt arra, hogy akár a FÉG-et vagy bármely más gazdasági egységet, szövetkezetet Makón és a térségben ilyen jelleggel beszámoltassuk. A másik ilyen vonulat, amelyik jelezte a társadalomban elindult folyamatokat, az egyházakkal való új típusú kapcsolat volt. Jómagam még akkor is egy demokratikusabb, egy jobban hasznosítható, jobban kezelhető szocializmus folytatásában hittem, de emellett meg tudtam tenni, amit elődeim közül egyik se, hogy például a történelmi egyházak vezetőivel én leültem a pártbizottság székházában beszélgetni. S azt keU mondanom, egy végtelenül jóindulatú, a másikkal szembeni tolerancia, a másság elfogadása jegyében alakult ki diskurzus közöttünk. Megkockáztatom, most tízen akárhány év után, hogy az a találkozás a makói történelmi egyházak akkori vezetőivel, bíztatást jelentett mindannyiunk számára. Láttam az ő szemükben is a reményt, hogy mostantól mindenki, aki hasznos, mindegy hogy müyen szervezetben dolgozik, a közösség javára vállal közszereplést és mozgósít közös feladatokra. Nem is arra vagyok büszke, hogy magam is ennek részese voltam, hanem arra, hogy be lehetett bizonyítani, bármüyen oldalon is álljon valaki, hajó szándék és a tisztesség benne van, akkor meg lehet érteni egymást, konfliktus, uszítás, megbélyegzés nélkül. Úgyhogy ez a gyakorlat a 80-as évek második felében előiskolája volt a rendszerváltásnak.