A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

MAROSVÁRI Attila: A magyar cserkészet megindítása a nyugat-európai menekülttáborokban (1945-1947)

Azt, hogy mennyire élők és állandóak voltak ezek az egyébként egyes volt magyarországi cserkészvezetők által a háttérből sugalmazott vádaskodások, jól mutatja a munkaközösség reakciója. Amikor 1947. október l-jén levélben kérték a londoni irodától a magyar dípí-cserkészet elismerését, a kérelemhez három dokumentumot mellékeltek: egy Teleki Pálról szóló összeállítást, egy a magyar cserkészet 1939 és 1945 közötti helyzetét tárgyaló négy oldalas anyagot, amelyet a főcserkész készített, továbbá egy memorandumot, szintén kisbarnaki Farkas tollából, amely az ellene felhozott vádpontokkal szemben összegyűjtött érveit tartalmazta.

123 Mind a helyzetelemzés, mind a memorandum azt kívánta bizonyítani, hogy a szövetség átszervezése Teleki Pál tudtával, jóváhagyásával és szellemi végrendelete alapján történt, hogy az átszervezés oka éppen a militarizálási törekvésekkel szembeni védőpajzs megteremtése volt, s hogy a főcserkész a háború alatt, amikor a diplomáciai kapcsolatok valóban megszakadtak Nagy-Britanniával, Gusztáv Adolf svéd királyi herceg közvetítésével többször eljuttatta jelentéseit a londoni nemzetközi irodához.

124 Mindezek az érvek azonban nem vezettek eredményre, miként az egyéb, nem hivatalos csatornákon keresztül folytatott erőfeszítések sem. A helyzet tisztázását ugyanis, a háttérben folyó sárdobálás mellett, minden bizonnyal szubjektív tényezők is nehezítették. Van adatunk arról, hogy a nemzetközi iroda vezetője, Wilson ezredes nem csupán kritikusan, de egyenesen ellenszenvvel viseltetett a magyar exil-cserkészet ügyeivel, s különösen kisbarnaki Farkas Ferenc főcserkész személyével szemben,

125 ezért még arra sem lehetett számítani, hogy esetlegesen a kölcsönös szimpátia segít majd meggyorsítani a folyamatokat. A munkaközösség, majd szövetség nemzetközi elismertetése ezért továbbra is váratott magára. A nemzetközi elismerés hiánya és a moissoni jamboree-n való részvétel meghiúsulása nem akasztotta meg ugyan a csapatok munkáját, de a várt és remélt siker, a nemzetközi elszigeteltségből való kitörés elmaradása, s egyáltalán: a legnagyobb cserkész-eseményre való eljutás megtorpedózása, amelyre cserkészek tucatjai készültek, nem könnyített a helyzeten. Különösen morálisan volt nehéz feldolgozni a kudarcot, amelyet csak súlyosbított a táborok bezártsága és egyhangúsága. A cserkészvezetők természetesen érzékelték a kihívást, azt, hogy változtatni kell. Ezzel függött össze, hogy 1947 nyarán kézzelfogható lépések történtek a megújulás irányába. Ennek egyik első jelentős és demonstratív mozzanata az altöttingi zarándoklaton való részvétel és fogadalomújítás volt. Az altöttingi zarándoklat kezdeményezője a Vatikáni misszió vezetője, Kótai Zoltán volt. Altötting bajor kisváros, amelyet a kalandozó magyarok 903-ban porig égettek. Csodálatos módon egy Mária-szobor épségben vészelte át a tűzvészt. Ezt a csodatévő kegyszobrot minden évben zarándokok tömegei keresték fel. Altötting kiváló színhely volt egy engesztelő zarándoklat megszervezéséhez, amelynek szakrális jelentőségén túl kimondatlan célja a bizalmatlanságtól, fásult123 III.2.2. szám nélkül 124 Uo. 125 Dr. MATTYASOVSZKY ZSOLNAY Miklós észrevételei John R. Monnet: „The Least of These" című emlékiratához. A szerző birtokában. Mattyasovszky Zsolnay ebbéli véleményének már az IB 1949. ápr. 3-i ülésén is hangot adott. Lásd: 1.3.3. Az IB 1949/1. ülés jkv.