A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

GLÜCK Jenő: Adatok Arad megye fejlődéséről az 1848/49-es forradalom nyomán (1849-1867)

A kisjenői uradalom által Nadabra telepített somosiak nem tudtak mit kezdeni 1864-ben megítélt erdejükkel, amelyet szántóterület vett körül. Végül a Helytartótanács megengedte, hogy szántóterületre cseréljék fel. Az Arad vidéki legelőkérdés egyik fontos eleme az erdei legeltetés maradt. A borosjenői uradalom az erdő felosztása alkalmával annak a 4000 holdas résznek a birtokában maradt, amely a sertések makkoltatását biztosította. Hasonló panaszt hangoztatott Nádas népe a 16000 holdas erdő felosztása alkalmával. A makkoltatás ügye megoldást nyert, a rendelkezésre álló mennyiség felosztása révén. Somoskeszen a 900 holdas erdő makktermését 1864-ben, az uradalom és a község között aránylagosan felosztották. Utóbb, 1867-ben a községi haszonélvezetet haszonbérbe adták és a megye kötelezte őket, hogy a befolyt összeget a községi épületekre és hivatalra költsék. A legelőhiány több községben olyannyira fojtogató volt, hogy hatósági hozzájárulással erdőrészeket kiirtottak legelő biztosítása érdekében. így például Agris és Aranyág között elterülő 891 holdnyi erdő felét bocsátották a legelők számára.

34 Az 1848 márciusi törvények egyenlőre érintetlenül hagyták az úgynevezett kontraktuálisták helyzetét. Igaz, az országgyűlés 1848 szeptemberében törvényt hozott érdekükben, de érvényesítésére már nem volt mód. Arad megyében mintegy 3000 család élt az említett jogállásban, amely a valóságban legtöbbször hasonult a jobbágyokéhoz. Világos után több helyen a földesurak kevesellték jövedelmüket és haszonbérleti megoldást választottak. Ennek a helyzetnek következtében 1850-ben a magasabb kötelezettséget elvállalni képtelen 25 repszegi családot a földesúr útra tett.

35 Nagyobb arányú szerződésbontás késztette a már említett bánkútiakat, újfalusiakat, szenttamásiakat, valamint a nagyperegieket távozásra és új lakóhely keresésre.

36 Hosszú küzdelem alakult ki Arad város szomszédságában elterülő Zsigmodházán, ahol a parasztok vitatták a földesúri állítást kontraktualista jogállásuk ügyében. Több évi ellenállás után 1852-ben a Bíró család törvényszék elé idézte őket, ahol Fascho József egykori megyei adminisztrátor nyilatkozatával bizonyítottak, amit ugyanaz a személy mint törvényszéki elnök elmarasztaló ítéletbe foglalt. Végül 1864-ben, döntőbírói ítélet állapította meg megváltási összegüket.

37 A megye nyugati peremén található kontraktualista falvak (Iratos, Varjas stb.) megváltására csupán 1867 után kerülhetett sor. A XIX. század első felében felfutó borászat értékrendjét elsősorban az exportképes ménesi vörös és magyarádi fehér bor határozta meg. A borvidék szinte teljes mértékben földesúri tulajdont képezett, amelynek jogállását a márciusi törvények nem érintették, sem az országgyűlés utólag megszavazott szentesítést nélkülöző törvények. 33 Ibidem, 1550, 2770, 4863/1864. 34 Ibidem 8142, 10698/1867, 7727/1869, Alföld, 1862. V. 2., 1865 LX. 3. 35 Csk 161, 652, 2193/1850. 36 Ibidem, 3397, 3647, 4073, 7067/1851, 6164, 7312/1852. 37 A A 1217/1866, 1566/1867.