A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

GLÜCK Jenő: Adatok Arad megye fejlődéséről az 1848/49-es forradalom nyomán (1849-1867)

A szőlődézsma behajtása a továbbiakban gyakori ellenállást váltott ki, főképpen a paraszti művelők részéről. A bordézsma erőszakos behajtására csupán 1849 után került sor. A hegyszékek működésének tényleges újraindulása 1860 körül napirendre tűzte a dézsma megváltását, elsősorban a tehetősebb városi érdekeltek részéről. A megváltók sorát a kuvini hegyszék indította el és 1862-ben felkérte a paulisi kincstári kezelőséget, hogy mutassa ki a kilenced és tized hátralékokat és biztosítsa a megváltási díj meghatározásához szükséges dokumentumokat. A megegyezés értelmében a megváltási díjat és a hátralékokat egy összegben is ki lehetett fizetni. A „nép" számára 8 évi részletfizetést biztosítottak, igaz, kamattal együtt.

38 A muszkaiak aránylag előnyös feltételek között váltották meg szőleiket a pankontai Sulkovszky uradalomtól. Az alispáni, majd az úrbéri bíróság közbejöttével megállapították, hogy 1836-1845 évek közötti dézsmaváltság évi átlagban 1246 akót tett ki. Az érdekeltek 17313 forintot ajánlottak fel, a bíróság az uradalom háromszoros követelését 25000 forintra szállította le, tíz éves felosztással, 5 %-os kamat mellett.

39 A nagyobb hegyszékek méretre szabott összegeket fizettek. Magyarádon a váltság 78336 forintot tett ki, szintén tíz éves részletekben, 5 % kamat mellett. A kiterjedt világosi szőlőhegyek megváltása fejében a Bohus uradalom 168000 forintot vételezett be. Aránylag könnyen váltották meg a szőlődézsmát a másodlagos bortermeléssel rendelkező községek, mint például Sólymos, Kladova stb.

40 * * * A hűbéri rendszerről a tőkésre történő átmenet folyamata az 1848-49-es forradalom révén felgyorsult. Az Arad megyei nagy- és középbirtokosok zöme már 1848 előtt jelentős haladást ért el a modern gazdálkodás bevezetésében, tőkeerejüktől függően. Élenjártak a kisjenői, zarándi, mácsai, borossebesi stb. uradalmak. A hűbéri szolgáltatások megszűnte bizonyos kiesést jelentett, jóllehet már jó előre ezek jövedelemteremtő ereje háttérbe szorult. Ugyanakkor a növekvő bérmunka tovább terhelte költségvetésüket, amihez járult az úrbéri váltságdíj állami kifizetésének késedelme, de főképpen az 1848-49-ben papíron maradt közteherviselés megvalósulása. A megoldás több irányba mutatott. Az uradalmak egy része már 1848 előtt a számára kényelmesebb nagy bérleti rendszert választotta. Özv. gróf Forray Andrásné a soborsini uradalom öt községében lévő majorságát és regále-jogait bérbe adta Fischer Jakabnak, megállapodásuk azonban 1852-ben perbe torkollt 188000 forintnyi vitás összegért.

41 A bérlők száma növekedett, főképp a kereskedelemben megtollasodott elemek révén. így 1861-ben Werner Móritz Szőlősön alakított ki bérletet. Reismann Ignác a gyulavarsándi uradalmat 1862-ben vette haszonbérbe. A mácsai Csernovics 38 Alföld 1862. IX. 12. 39 A A 8024/1863. 40 Ibidem, 2401, 9034/1863, Arad 1863. VÍI. 22. 41 GLÜCK Jenő: Adatok a Csemegi levéltárból. Levéltdári Szemle 3/1999, 47-49.