A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

FORRÁSOK - NAGY Ádám: A Kossuth-bankók sorsa Szegeden (1849-1854)

lett vezetniük az átadott pénzek fajtáiról, darabszámáról és összegéről a beadók nevének följegyzésével együtt. Mindez érthető, hiszen pénzről van szó. A lehetőleg minél nagyobb mennyiségű nyilvános égetésről szóló hírt a korabeli sajtóban, közhírré kellett tenni.

17 De nem érthető az, hogy ennyire kevés listát, táblázatot ismerünk. Nagyon kevés átvételi elismervény maradt meg, igaz, a Magyar Hírlapban még 1850 elején is megemlítik, nyilván a napi tapasztalatok alapján, hogy „a nyugtatványokkal is kereskednek".

18 A levéltárakból kevés táblázatot tártak föl. Ennek megfelelően sajnos, kevés a szakirodalomban a beszolgáltatott pénzekről készült, listákat közlő cikk is. Az adatok összesítése a pénzek mennyiségéről, összetételéről pedig több tanulsággal szolgálhatna.

1 Az általunk hiányolt források közkinccsé tételének természetesen többféle egyszerű akadálya is lehet: elkallódtak vagy éppen nem a levéltárban vannak. A Simándon beszolgáltatott pénzek lajstroma pl. az aradi múzeum történeti gyűjteményében található. Azt „...a gondosan kiállított jegyzéket, amelybe pontosan fel volt sorolva, hogy a különféle címletű Kossuth-bankókból hány darab került a Tótkmlóson meggyújtott máglyára, ahol egymillió forint hamvadt el", szóval a tótkomlósi listát pedig a neves régészprofesszor, Banner János emlegeti a dédapjától örökölt családi irattárában. Ám a hagyatéknak éppen ez a része még az 1920-as években elkallódott.

20 Még korabeli hanyagság is közrejátszhatott, hiszen a szegedi lakosok által 1849. augusztus 21-ig beszolgáltatott bankjegyekről „...vezetett egyik ív eltévelyedvén, az a legszigorúbb keresés után sem találtatott fel", írták a korabeli tanácsülési jegyzőkönyvbe. A történeti tanulmányokban természetesen kellő hangsúllyal emlegetik lépten-nyomon a Kossuth pénzek elkobzásáról szóló elrettentő rendeleteket és az azokat eltitkolok szigorú büntetését, ám legalább annyira hiányzik az esetek, a körülmények pontos föltárása. Az egyes, esetleg kirívó eljárások bemutatása ugyanis még csak hangulatában sem azonos a korabeli történésekkel. Főbenjáró bűnként írják le sok helyen a pénzek rejtegetését, de nem ismerünk dokumentumokat arról, hogy az ország különböző helyein, különböző időben végeredményben milyen gyakorisággal, szigorúsággal és következetességgel ítélték meg, ítélték el ezeket a bűncselekménynek kikiáltott tetteket. A beadási határidők többszörösen hónapokkal, sőt évekkel való meghosszabbítása eleve azt mutatja, hogy gyakorlatilag nem érvényesítettek, nem érvényesíthettek túlságos szigorúságot. A hivatalnokok részéről is érződik valamiféle megértés, tartózkodás, hiszen a lakosságot ilyen direkt módon megszabadítani kevéske vagy éppen több pénzétől, akkor sem lehetett fölemelő közigazgatási feladat, s ez bizony meglátszik a végrehajtáson. A pénzek beszolgáltatásával, bár szigorú határidőhöz s büntetéshez volt kötve, az osztrák hatóságok soha nem voltak megelégedve. Ezért „...minthogy az ismételt felhívások daczára, úgy látszik, teljesen beadva még nincsenek... " a kitűzött határidő17 CSML Tjkv. 1849.szept.17. 460.; 1850.ápr.2. 1704/2052.; MH 1850. jan. 20. l.p. 18 MH 1850.jan.19. l.p. 19 LESZIH 1938.; SUGÁR 1973.; DOBROSSY 1975.; V. SZÉKELY 1994.; NAGY Á: 1994. RAYMAN 1999. 262-263. 20 MAKKAY 1989. 45. 21 CSML Tjkv. 1849.aug.21. 112.