A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)
MAROSVÁRI Attila: A magyar cserkészet megindítása a nyugat-európai menekülttáborokban (1945-1947)
viszonyították az anyaországihoz, s paradox módon a nemzetközi elfogadottságuk javulását várták az otthoni helyzet romlásától. Tény, a szovjet megszállás és a Magyar Kommunista Párt befolyásának folyamatos erősödése mind szűkebbé tette a cserkészet mozgásterét Magyarországon. Az 1945-ös választást követően kiéleződő, s a hatalom megszerzéséért folyó pártküzdelmek egyik céltáblája lett a mozgalom. Ez nem volt véletlen, hiszen az ifjúság megnyerése és megtartása a politikai paletta valamennyi pártja számára megkerülhetetlennek bizonyult. Valóság és fikció, tények és rágalmak keveredtek ekkor a cserkészet múltbeli és akkori szerepét illetően. A viták kirobbantói és szítói a baloldali erők tagjai, elsősorban a kommunista párt képviselői voltak, akik a Horthy-rendszer kiszolgálójaként, a klerikális reakció ifjúsági rohamcsapataként minősítették az 1945-ös fordulatot követően ismét lábra kapó és megerősödő szövetséget, az érvkészletben nem egyszer tudatosan összemosva őket a levente-mozgalommal, melytől való elhatárolódás pedig a harmincas-negyvenes évek cserkészvezetőinek a legnagyobb fejtörést okozta. Mindenesetre a folyamatok a kommunisták befolyásának erősödésével a cserkészet megszüntetésének irányába vezettek. A Rákosi-féle „szalámi-taktika", amely a többpártrendszer felszámolásának hírhedt eszköze volt, a cserkészmozgalom megosztásában is hatékonynak bizonyult. Előbb a szövetségen belül jelentek meg „ellenzéki" csoportosulások, amelyek a hagyományos irány megváltoztatását és a régi vezetők távozását követelték, majd koholt vádakat és agresszív sajtókampányt követően hatalmi úton számolták fel több más „reakciós" szerveződés mellett a szövetséget (1946. júl. 19.), hogy még két évre létrejöhessen egy új, „megtisztított" szervezet (Magyar Cserkészfiúk Szövetsége), melyben néhány régi, de még elfogadhatónak, vagy megtűrhetőnek tartott vezető mellett megjelentek az újak, akik egyre hangosabban szorgalmazták a tagolt ifjúsági mozgalmak helyett egyedüliként szerepeltetni kívánt kommunista irányítású úttörőmozgalommal való egyesülést. 114 Számos kiváló, nagy tudású vezető került válaszút elé ezekben az években. Voltak, akik visszavonultak, voltak, akik a megváltozott feltételek között is vállalták a munkát, mert fogadalmukkal megpecsételt életcéljukat, az ifjúság jó magyarrá nevelését nem akarták feladni. S persze szép számmal akadtak olyanok is, akik nem a cserkészeszmények szellemében kívántak munkát végezni. Ok az új hatalom emberei voltak, s ahogy szűkült a politikai tér, úgy lettek ők egyre többen. Az idő nekik kedvezett. Mindenesetre feltűnő, hogy az eredeti szellemiségét és eszményeit egyre jobban elveszítő szervezet, amelynek 1946. júliusi újjáalakuló közgyűlésén elfogadott alapszabályában lényegesen módosították a Baden-Powell-i cserkésztörvényeket, s a második törvényből elhagyták az Isten, haza és embertárs iránti kötelességteljesítés szükségességét, 115 továbbra is élvezte a nemzetközi iroda támogatását. Álláspontjukon még akkor sem változtattak, amikor az iroda vezetőjének, a ma114 Az 1945 utáni magyar cserkészet történetéről, s a szövetség felszámolásának folyamatáról lásd részletesen: GERGELY, 1988. 348-379.; BODNÁR, 1980. 110-119.; Figyelő Sas: Cserkészet otthon = Magyar Harangok. Hontalan magyarok lapja. III. évf. 1948. 2-3. sz. 40-41. SZTARAY, é.n. 7-10. 115 GERGELY, 1988. 358.; BODNÁR, 1980. 114-115.
