A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

MAROSVÁRI Attila: A magyar cserkészet megindítása a nyugat-európai menekülttáborokban (1945-1947)

kelte a cserkészet közösségformáló erejét. így és ezért lett a képzett vezetők mellett maga a menekültsors kiváltotta helyzet a cserkészet megerősödésének másik oka. A mozgalom ugyanis mind eszmevilága, mind pedig gyakorlata révén kiváló terepet biztosított ahhoz, hogy enyhítse a megpróbáltatások terheit, egyben feladatot és hasznos időtöltési lehetőséget adjon a fiatalok számára. A menekülttáborok közege az ottani élet minden nehézsége ellenére azt a romantikát adta vissza, a maga nyers és embert próbáló formájában, amely a cserkészet megszületését, az 1910-es, majd az 1920-as éveket jellemezte. 1945 után a nyugati menekülttáborokban, igaz, számos tapasztalat birtokában, de megint csak a semmiből kellett a mozgalmat megteremteni. Magától értetődő volt ezért, hogy azok a vezetők, akik felmérték a cserkészet szolgálata iránti igényt, és azt, hogy az abban rejlő lehetőségek alapján az elkallódással és nemzeti identitásuk elvesztésével veszélyeztetett fiatalok magyarnak való megtartása felbecsülhetetlen értékű eszközévé tehetik a mozgalmat, már nagyon korán maguk köré gyűjtötték a gyerekeket és megkezdték a munkát. AZ ELSŐ CSAPATKEZDEMÉNYEZÉSEK A legkorábbi szervezetek nyomaival 1945 nyarán találkozhatunk. A németországi Esensben ekkor alakult egy kérészéletű csoport, melynek az ősszel bekövetkező nagyarányú repatriálás vetett véget.

38 Hasonló szerveződésről számolt be braunaui személyes élményein keresztül Császár Ede is.

39 Minden bizonnyal ilyen őrsi szerveződések a többi táborban is munkához láttak, és hosszabb-rövidebb ideig össze tudták fogni a fiatalokat. A még 1945-ben meginduló csoportokról jószerivel alig vannak információink. Erre csupán részleges magyarázattal szolgál, hogy működésüket nem adminisztrálták, ami egyébiránt természetesnek is tekinthető, hiszen ott és akkor az „adminisztráció" huszadrangú kérdés volt, a valós hangsúly a fiatalok közösséggé kovácsolásának gyakorlati megoldására, valamint a tényleges, bár spontán működés biztosítására helyeződött. Az információhiány döntően mégsem ebből adódott, hanem abból, hogy ezek a szerveződések ekkor még nem tudtak stabillá válni. 1945 közepétől önként, vagy kényszer hatására óriási tömegekben indultak meg az emberek hazafelé, ez pedig természetes módon e közösségek felbomlását hozta magával. Akik pedig maradtak, végleges menekülttáborok hiányában egyik befogadó helyről a másikba sodródtak, nem ritkán havonta kényszerülve vándorlásra, ami megint csak a tartós közösségformálás ellen ható objektív körülménynek bizonyult. Ez az instabilitás ad magyarázatot arra is, hogy az első, valóban szervezett és tartósan működő csoportok csak 1946 tavaszától jöttek létre, amikortól némi állandóság váltotta fel a korábbi kényszervándorlást. 38 Szétszórt árvalányhaj. A Magyar Cserkészszövetség jubileumi beszámolója. Szerk: A Magyar Cserkészszövetség sajtóosztálya. GARFIELD, 1980. 5. 39 CSÁSZÁR Ede: Egy „öregcserkész" Lipariból. = Magyar Harangok. Hontalan magyarok lapja. III. évf. 1948. 2-3. sz. 46.; Császár Ede személyes közlése Némethy Kesserű Juditnak